Címlap Arc Felfüggesztet...

Felfüggesztették Körömi Attilát a Momentumban, mert Mellár Tamás mellett „kampányolt”

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megerősítette Körömi Attila, a Momentum volt, de önként leköszönt alelnöke, hogy a párt országos elnöksége felfüggesztette a párttagságát. Azért függesztették fel, mert az előválasztás során nem saját, városi pártelnökét: Nemes Balázst támogatta, hanem nyíltan állt ki Mellár Tamás mellett. Erről a tényleg szoktalan akcióról korábban részletesen is beszámolt a Pécs Aktuál.

Körömi felfüggesztése egy évre szól, és addig nem vehet részt a párt belső választásain sem, sem a párt tevékenységeiben – igaz, erre nem is készült – magyarázta.

Számos cikket írt a Pécs Aktuál írról, hogy a pécsi Momentumban nagyon nincs rendben valami, legutóbb egy bennfentes dokumentum választási csalással vádolta meg Nemes Balázst. Az akció mögött akkor volt olyan momentumos politikus, aki Körömi Attilát sejtette, mások szerint azonban Köröminek nem lehetett olyan rálátása a belső ügyekre, mint amik a nyilvánosségra került dokumentumban olvashatóak voltak.

Körömi idén júliusban mondott le a párt országos alelnöki tisztségéről. A korábban a Jobbikban és a Fideszben is megfordult politikus akkori döntését a párt elfogadta.

A Momentum elnökségében betöltött tisztsége mellett teljes állásban pedagógusként is dolgozott, és a két pozícióval járó elfoglaltságot nehezen tudta összeegyeztetni

– indokolta akkor a döntését a pécsi politikus, aki hozzátette: az elmúlt egy év tapasztalatai alapján és a kampány élesedésével növekvő terhelés miatt hozta meg döntését.

A pártban nem fogadták kitörő örömmel Körömi Attilát, már a kezdetekkor sem.

„Bohóc, tégla, rossz vicc, öngól”

– ilyen jelzőkkel illették a felháborodott momentumosok Körömi Attila landolását a párt elnökségében anno. Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben akkoriban: