Címlap Arc Libalegelőből...

Libalegelőből „nőtt ki” az ország legmesésebb tematikus parkja

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarországon létezik egy hely, melyet leginkább egy monumentális, alaposan megtervezett, profi, középkori díszlethez hasonlítanánk. A századokon átívelő időutazást pedig mesterek, harcedzett lovasok és íjászok, gyakorlott madarászok töltik meg tartalommal. Aki Bikalra érkezik, nem megy haza élmények nélkül, erre különös gondot fordít Kollár László és csapata. Legyenek azok a korhű épületek, a reneszánsz kosztüm, amibe belebújunk vacsorára, a vendégcsalogató wellnessrészleg vagy a délutáni kincsvadászat: a Bikali Élménybirtok biztosan belopja magát a szívünkbe. Az élménybirtok megálmodójával, Kollár Lászlóval beszélgettünk a meseország megnyitásának tizedik évfordulóján.

– Hogyan született meg ennek a létesítménynek az ötlete?

– Vannak pillanatok, amik némi túlzással megmagyarázhatatlanul születnek az ember fejében. Az alapötlet 1992-ben egy régi épület, a Puchner Kastély megmentésével kezdődött. Annak idején ez az épület az állami gazdaság központja volt, és egy árverésen, életveszélyessé nyilvánított állapotban sikerült megvásárolni. Mint később kiderült, ez volt az ország első kastélyszállója, amely kereskedelmi célból nyitotta meg kapuit. Rá két évre felépült a fürdőház, 2010-re pedig már öt különböző típusú szállással büszkélkedhetett a birtok.

Garantált szolgáltatás, és három generáción átívelő hagyományőrzés

Akkor elkezdtem keresni egy világot, amely egyrészt garantált minőségi szolgáltatást nyújt, másrészt családközpontú, így három generáció szórakozhat együtt. Olaszországban, és később Franciaországban találtam erre a jó példát, amit úgy hívnak, hogy tematikus park. Egy teljes évig terveztük a parkot a régi TSZ területén fekvő, közel 8 hektáros libalegelőn. Készült egy faluszerkezet, egy városszerkezet, egy főtér és egy lovagi küzdőtér, amelyet megtöltöttünk a magunk kreativitáshoz mérten tartalommal. Egy csapásra óriási siker lett, rögtön a nyitás évében közel 120 ezer látogató jött el hozzánk.

– Rengeteg a visszatérő vendég a birtokon. Mi a titok?

– Már a kezdetekkor megfogalmazódott bennünk egy tudatosság a látogatók igényeinek kielégítésével kapcsolatban, nevesül az, hogy a hozzánk érkező vendégek mindig érezzék a változatosságot. Az, hogy a Bikali Élménybirtok mintegy 24 ezer törzsvendéggel rendelkezik, annak köszönhető, hogy valahányszor a látogató visszatér, nem kell ugyanolyan szálláson aludnia, ugyanabban az étteremben ennie, és ugyanolyan programokon részt vennie.  

Amint azt látjuk, hogy valamelyik korosztály nem találja meg maradéktalanul az érdeklődési körét, azonnal változtatunk!

Mint építész, annak idején volt egy álma az élménybirtokról. Olyan lett, mint az álmaiban? 

– Nagyon érdekes, hogy az emberi elme mekkorákat mer, és tud álmodni. Az élménybirtok egy hatalmas álmom volt, ami a gondolatcsíra megszületése után csak nőtt, és nőtt, és folyamatosan továbbálmodtam. Ez általában pont fordítva szokott lenni: az ember lát valamit, nagyot álmodik, majd kompromisszumokat köt.   

– Milyen programokat, képzéseket emelne ki az élménybirtok ajánlatai közül?

– Amikor az élménybirtok elkezdett épülni, én felkerestem a megyei képzőközpontok illetékeseit. Az volt az elképzelésem, hogy a francia modellhez igazodva az élménybirtokon is folyhatnának gyakorlati és elméleti képzések. Készültem kidolgozott tervvel, ami a sérült állatok gondozásától kezdve az animátorképzésen át a régi mesterségek, a ló és a lovasok képzéséig tartalmazott foglalkozásokat. Bár a tanfolyamok elindultak, egy idő után elsorvadtak, pedig igazán nagy lehetőségek lehettek volna ebben. A vendégeink – főként a törzsvendégeink -, rendre nagy örömmel jelennek meg ezeken a belső képzéseken.

– Mi ennek a helynek a varázsa?

– Az, hogy a három generáció együtt éli meg az élményeket. Hatalmas dolog az, ha a nagycsaládi vacsoraasztalnál nem csak a kicsi gyerekek mesélnek, hogy miket éltek át aznap, hanem a tinédzserek, a szülők, és a nagyszülők is. 

– Tervez további fejlesztéseket? Van még olyan álom, ami nem valósult meg?

– Remélem, ezt nem fogják olvasni a kollégák, hiszen lassan 27 éve várják, hogy egy kicsit lelassuljak. De ez egyelőre nem következik be, hiszen mindig van valami a talonban: 3, 5 és tízéves tervek is. Nemrég fejeztük be a szállodarészen a Lurkó Fürdő építését, amelyre évek óta vártunk. Az élménybirtokon folyamatosan megújulnak az előadások is, de pekingi mintára szeretnénk állatbarát állatsimogatót létrehozni, és egy kétezer négyzetméteres, fedett játszóbirodalmat is tervezünk megvalósítani.