Címlap Balhé A polgármeste...

A polgármester is érintett lehet a gyanús pécsi lakásügyletekben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tovább gombolyította a gyanús pécsi lakáskiutalások botrányát a baloldali Tiszta Kezek Frakció a keddi Közgyűlésen. Újabb kérdéseket tettek fel ugyanis a bérlakásokkal kapcsolatban Péterffy Attilának. A válaszokból úgy tűnik, a pécsi polgármester is belekeverte önmagát az ügybe.

Hencsei Zsolt, a Tiszta Kezek Frakció képviselője tovább szálazta a vesztegetés gyanúja miatt már nyomozással is terhelt pécsi bérlakások ügyét. A képviselő számos, igen konkrét kérdést intézett újra Péterffy Attilához, és szerette volna „beszámoltatni” a lakáskiutalásokért felelős bizottság jobbikos elnökét, Fogarasi Gábort, és a területért felelős alpolgármestert, Nyőgéri Lajost (MSZP) is. Utóbbiak nem sikerültek, ugyanis a polgármester kioktatta, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében esetleg a legközelebbi Közgyűlésen lesz erre lehetősége – addig nem. Az ugyanakkor kérdéses, hogy a polgármester miért használta pajzsként a jogi érvelést ahelyett, hogy eleget tett volna Hencsei kérésének; vagy miért nem szólalt meg az ülésen Fogarasi Gábor, vagy Nyőgéri Lajos, noha erre lehetőségük lett volna – és meg is szólította őket Hencsei Zsolt.

Hencsei kérdéseire végül Péterffy Attila elismerte:

ő volt az, aki a veszélyhelyzet alatt kinevezte G. Katalint az önkormányzati bérlakásokat kezelő Pécsi Ellátó Központ élére. Arra nem válaszolt, hogy a nőnek milyen végzettsége, vagy képesítése van, ami erre a feladatra alkalmassá tette.

A Tiszta Kezek képviselője azt állította, a PEK előző vezetője szerint Fogarasi Gábor utasítására kellett felvenni a társasághoz a nőt, akiből először osztályvezető lett, majd a polgármester kinevezte vezetőnek miután elődjét menesztette.

A polgármesteri válaszokból kiderült az is, Nyőgéri Lajos javaslatára G. Katalin tovább maradhatott a PEK vezetője.

A könnyebb érthetőség kedvéért összefoglaltuk egy „kapcsolati hálóval” is a fentieket:

Kapcsolati háló

Miért érdekes G. Katalin?

A Hencsei Zsolt képviselő által korábban már nyilvánosságra került dokumentumok alapján eddig az látszik, hogy

  • Nyőgéri Lajos alpolgármester volt felesége (P. Á.)
  • jelenlegi feleségének cégtársa; aki az MSZP-től 15 milliót is kapott (Gy. L.né)
  • Mellár Tamás munkatársának és az MSZP prominensének nagymamája (Sz. P.)

is érintett a gyanús lakásügyekben, sőt egy 100%-ban önkormányzati társaság, a Pécsi Ellátó Központ (PEK) korábbi vezetője, G. Katalin, is önkormányzati bérlakást kapott. A nőt előbb osztályvezetőként foglalkoztatták a PEK-nél – állítólag Fogarasi utasítására, majd 2021 áprilisától Péterffy kinevezte a társaság vezetőjének, amit Nyőgéri Lajos javaslatára meg is hosszabbítottak. Minden jel szerint pedig

miután Péterffy kinevezte vezetőnek, a nő önmagának is intézett egy bérlakást!

Péterffy Attila azt már korábban beismerte, hogy G. Katalin valamikor menet közben viszont „jogcím nélküli lakáshasználóvá” vált, ami igazán pikáns részlet egy volt cégvezető esetében, aki maga is felelős volt a bérlakásokért.

A keddi csörtét videóban is megmutatjuk, igen rövid, de izgalmas:


Vesztegetési ügy: még mindig nyomoznak a pécsi lakásmutyi miatt

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Pécs Aktuálnak hivatalos forrásból megerősítették, hogy még mindig nem zárult le az a nyomozás, amelyet 2022 őszén indítottak a kaposvári különleges ügyészek a pécsi Polgármesteri Hivatalban vesztegetés miatt.

A napokban írtuk meg elsőként, hogy beadta felmondását a Lakáscsoport nemrégen kinevezett új vezetője is.

A vesztegetési ügyről ebben a cikkünkben írtunk korábban részletesen, és kérdeztük meg Péterffy Attilát is: