Címlap Balhé Elhatárolódik...

Elhatárolódik a pécsi gimnázium a tanártüntetésen slammelő diáklánytól!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megvan az új hőse a szolidaritási pedagógustüntetéseknek, aki ráadásul pécsi – írtuk meg hétfő reggel. Szolidaritási tüntetést tartottak a tanárokért Budapesten október 23-án, a megmozdulásra több tízezren mentek el. Az eseményen született meg a mozgalom új hőse, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős diákja, Pankotai Lili. Hogy miért, arról itt írtunk bővebben:

Hétfő délelőtt a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója közleményt adott ki. Dr. Nyisztor Zsolt eben az írja: elhatárolódnak a diákjuk felszólalásától.

„Intézményünk nevében kijelentem, hogy tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját”

– közölte az igazgató.

Pankotai Lili slamjét (vagyis ez nem egy hagyományos értelemben vett beszéd volt – a szerk.) azzal kezdte, hogy „a keresztény-konzervatív, az apa férfi, az anya nő” iskolába jár, de azt nem részletezte, hogy ez egy egyházi, ciszterci rendi gimnázium.

A végzős diák vasárnap esti előadását több kritika is érte jobboldali médiumoktól, „vulgárisnak” és „trágárnak” minősítve azt.

Mi az a Slam Poetry?  A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson! (Forrás itt). 

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Az Emberség Erejével Alapítvány kérésének helyt adtunk, ezért megváltoztattuk eredeti címlapos illusztrációnkat.

Az EEA a következő levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz.

Alapvető emberi jogaink közé tartozik a vélemény és kifejezés szabadsága. Ennek tiszteletben tartása nem pusztán emberi jóérzés és józan gondolkodás kérdése. Számos emberi jogi egyezmény mellett megtalálható több ország alkotmányában, így Magyarország Alaptörvényében is. A médiának különösen nagy felelőssége van abban, hogy védje a vélemény szabadságát. A véleménynyilvánítás szabadsága “magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást” senki sem. Akkor sem, ha egyesek szerint valaki visszaél ezzel a jogával. Magasabb etikai és erkölcsi norma, hogy a véleményét kifejező embert meg kell védeni bármilyen erőszak, támadás, fizikai és lelki durvasággal szemben. Kiváltképpen, ha egy fiatal nőről van szó. Ennek értelmében a könnyen azonosítható módon szereplő pécsi középiskolás diáklányról szóló cikket olyan képpel illusztrálni, amin egy nagy piros X látható a fiatal nő képére szerkesztve, nem egyszerűen ízléstelenség, hanem az emberi méltóság és az alapvető emberi jogok megsértése. A tartalmat ilyen módon megosztani közösségi médiában érzéketlenség, teret adni uszító és gyűlölködő kommenteknek súlyos felelőtlenség. Nyomatékosan kérjük a Pécs Aktuál szerkesztőségét, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a fiatal diák emberi méltóságának védelme érdekében! Kezdésként a kérdéses illusztráció eltávolításával„.