Címlap Balhé HIVATALOS: Ve...

HIVATALOS: Vesztegetés miatt nyomoznak a pécsi Polgármesteri Hivatalban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több, egymástól független forrás is megerősítette a Pécs Aktuálnak, hogy ügyészségi nyomozás folyik a pécsi Polgármesteri Hivatalban, azon belül is a Lakásosztály (hivatalosan: Lakásgazdálkodási Csoport) körül.

A gyanú szerint ugyanis az utóbbi egy-két évben kenőpénzért, több százezer forintért biztosítottak önkormányzati lakásokat – soron kívül – azoknak, akik fizettek.

Úgy tudjuk, iratokat is elvittek az ügyészek a pécsi hivatalból, és két vezetőről különösképpen érdeklődnek, egyikük a Pécsi Ellátó Központ munkatársa.

Az ügyben hivatalosan is felvettük a kapcsolatot a kaposvári ügyészséggel, amely információink szerint vizsgálódik a pécsi hivatalban, de kértünk reakciót a városvezetéstől is.

Amint többet megtudunk, frissítünk, vagy új cikket írunk.

UPDATE: Megerősítette az önkormányzat a nyomozás tényét, de nem adnak információt

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség önkormányzati, illetve önkormányzati intézményi dolgozók ellen folytatott nyomozás ügyében kért adatszolgáltatást a pécsi önkormányzattól a napokban. Az adatszolgáltatást a pécsi önkormányzat határidőre teljesíti. Az ügyben a vonatkozó törvény értelmében a nyomozás lezárásáig a pécsi önkormányzat további információt nem ad ki – közölték a Városházáról.

Bár a Pécs Aktuál elsőként adott hírt a nyomozásról, kérdéseket is küldtünk a városvezetésnek, lapunk kérdéseire nem reagáltak – csak a fenti, pár soros közleményt adták ki érdeklődésünk után.

Egyebek mellett azt kérdeztük meg, hogy

  • Mi az oka, hogy a Lakáscsoporton belül jelentős a fluktuáció, többen is távoztak onnan rövid időn belül? Lehet-e ennek köze a most folyó nyomozáshoz, illetve ahhoz, hogy esetleg visszaéléseket tapasztaltak?
  • Az érintett területet felügyelő alpolgármester felelőssége felmerülhet-e az ügyben? (Ha bebizonyosodik, hogy hivatali vesztegetés történt)
  • Fogarasi Gábor, jobbikos bizottsági elnök felelőssége felmerülhet-e az ügyben? (Ha bebizonyosodik, hogy hivatali vesztegetés történt.)