Címlap Balhé Idegállapotba...

Idegállapotba jött, nekiment az ajtónak

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 31 éves férfi barátnője lekéste a vonatot, ezért lett dühös, majd a váróterem bejáratán vezette le a feszültséget.

A Szigetvári Rendőrkapitányság rongálás miatt indított nyomozást egy 31 éves dencsházai férfi ellen, aki még tavaly októberben belerúgott a szigetvári vasútállomás várótermének ajtajába és ezzel több mint 500 ezer forint kárt okozott – írja a police.hu.

A nyomozók a férfit az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte tettét és a rendőröknek azt is elmondta, hogy a barátnője lekéste a vonatot, ezért dühében megrúgta a váróterem ajtaját.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és az iratok már az ügyészségen vannak.