Címlap Balhé „Mekkor...

„Mekkora lehet a baj igazából a Tüke Busznál, ha már Péterffy embere is nyíltan segítségért kiált” – kérdezi az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.



Beismerték: akadozhat a buszközlekedés Pécsen, komoly bajban lesz a Tüke Busz őszre – írtuk meg szerdán,

a Pécs Aktuálhoz ugyanis egy olyan hangfelvétel jutott el, amelyen maga a cég vezetője, Bánkuti István tálal ki, de meglepő őszintéséggel és aggodalommal.

A részleteket ebben a cikkünkben írtuk meg, de bemutattuk a hangfelvételt is:

A közösségi közlekedés több tízezer pécsit érint, ugyanis információink szerint 60-70 ezer utas van naponta a Tüke Busz járatain.

Az ellenzék hónapok óta próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy baj van a Tüke Busznál, de a városvezetés érdemi válaszok helyett inkább kamu hírek gyártásával vádolta meg a Fideszt.

Most kiderült, mégpedig a cég vezérigazgatója előadásában, hogy igenis komoly baj van, és ősztől sokkal rosszabb lehet a helyzet, ha továbbra sem képes érdemi lépést tenni az önkormányzat!

Az ellenzék erre a helyzetre reagált, közleményben, amit változtatás nélkül mutatunk. Csütörtök kora délutánra sajtótájékoztatót is hirdettek a témában, erről a Pécs Aktuál tudósítani fog.

A pécsi Fidesz közleménye

Tüke Busz botrány: Mekkora lehet a baj igazából, ha már Péterffy embere is nyíltan segítségért kiált

Beismerte a nyilvánvalót a Tüke Busz vezetője: őszre teljesen felborulhat a város közösségi közlekedése. Mi ezt már régóta tudjuk, látjuk, és jeleztük is a városvezetésnek; de nagyképű, ám ostoba kioktatáson kívül semmi más nem történt:

Péterffy Attila és barátai képtelenek megoldani a problémákat; sőt inkább teremtik azokat zsinórban.

Vajon mekkora lehet a baj valójában, ha a polgármester által kiválasztott; őt a kampányban erősen támogató Bánkuti István is nyílt segélykiáltást fogalmazott meg a Tüke Busz működésével kapcsolatban?

Egyszer már a baloldali városvezetés tönkretette a pécsi közösségi közlekedést, amikor egy kézzel írt 2,3 milliárdos számlán elpasszolták a város összes buszát, amiket aztán lefoglalt az adóhatóság. Akkor hetei maradtak arra a fideszes városvezetésnek, hogy megoldja a problémát és megakadályozza, hogy ne dőljön össze a közösségi közlekedés. Nekünk sikerült, sőt: a Tüke Busz fejlődni és gyarapodni is tudott, a városi tömegközlekedést biztonságba helyeztük.

A bajok akkor kezdődtek, amikor megjelent Péterffy Attila és baráti társasága, kirúgták a cég szakmai vezetőit, majd szerény képességű ügyvédeket és haverokat ültettek a helyükre milliós fizetésért. Alig két és fél év alatt annyira leamortizálták a Tüke Buszt, hogy most már a vezető is aggódik, és nyíltan mutogat Péterffy Attilára és háttéremberére: Ruzsa Csabára.

Azonnali, nyílt és átlátható lépést várunk el a polgármestertől, mert több tízezer pécsi napi közlekedése függ a Tüke Busztól. Nem a haverokat kellene kitömni zsíros, de fölösleges megbízásokkal, havi szinten milliókat felemésztő igazgató tagsági helyekkel, tanulmányok írásával, koncepciók gyártásával; nem másokra kellene mutogatni, hanem végre valós és érdemi munkára lenne szükség Pécsett! Most azonnal.

Ha erre nem képes a polgármester, akkor mondjon le és hagyja, hogy a valódi szakemberek megoldják azokat a problémákat, amelyeket a baloldal két és fél év alatt előállított, a csőd szélére sodorva Pécset, és már a közösségi közlekedésért felelős céget is.”