Címlap Balhé Sokan rettegn...

Sokan rettegnek utcára menni Kertvárosban – Forrnak az indulatok!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gyerekeket és fiatalokat ver és tart rettegésben egy fiatalokból álló banda Kertvárosban. Sokan ismerik a bandát és annak vezérét is. Mindez pedig összefügg a NEVKO-nál történt balhéval. 

Több száz komment érkezett azokra a cikkjeinkre, amelyekben részletesen foglalkoztunk a kertvárosi NEVKO-nál történt szomorú esettel, amikor egy felnőtt bántalmazott egy tizenévest – a közösségi oldalakon terjedő videók szerint.

Exkluzív interjút készítettünk annak a fiúnak a nevelőapjával, akit földre vitt az iskola takarítója. Horváth László, vagy ahogyan sokan a városban ismerik: Füles, védte 16 éves fiát. Elmondása szerint Rubennek volt már pofozkodása, de nem rosszindulatú gyerek és ebben az ügyben ártatlan. 

Ezek után exkluzív videó-interjút készítettünk a takarítóval is, aki elnézést kért, de azt mondta: a környéken jól ismert fiú visszaél küzdősportos képességeivel, és őt megütötte kétszer is, meilőtt a földre zuhantak a férfi papucsa miatt. Csak a kezét próbálta lefogni Rubennek, aki folyamatosan kűzdött. Végül bele is rúgott a kezébe – állította a videóban a férfi.

Kertváros népe a takarító mellé áll

Olvasói fotó egy fiúról, akit a banda kapott el Kertvárosban az anyuka állítása szerint

Rengetegen álltak az idősebb portás mellé a kommentekben, majd záporozni kezdtek szerkesztőségünkbe az ilyen videók; ebből kettőt megmutatunk (a személyiségi jogok védelme érdekében azonban a videók jeleneteit elhomályosítottuk):

A beküldők szerint ezeken a felvételeken az látszik, ahogy Ruben üt-ver másokat az iskola környékén – látszólag válogatás nélkül. Köztük egy 11-12 évesnek tűnő kisfiút is, akin jól látszik hogy szabályosan retteg. Ráadásul hallatszik a videóban, hogy bocsánatot is kért valamiért, de ez nem hatotta meg az erősebb fiút és többször is megütötte a rémült gyereket.

Ma délután pedig már ez a poszt uralja a pécsi közösségi teret, érdemes elolvasni – az anyuka is ezt kéri, nyilvános posztban osztotta meg (az ő fiát ütötte meg Ruben – a leírás szerint):

Majd érkezett egy újabb poszt is erre, megerősítésként:

A kommentelők egy jelentős része, illetve a szerkesztőségünknek küldött üzenetek és videók szerint

rengeteg gyerekes család retteg Kertvárosban ettől a fiatalokból álló bandától.

Ennek a bandának lehet a tagja – a kommentelők szerint – az a fiatal srác is, Ruben, akit most nem éppen európai módon rendezett le a NEVKO – időközben elbocsátott – takarítója.

A férfi egyébként kameránk előtt ajánlotta fel, hogy beszél a fiú Pécsett igen jól ismert – szintén küzdősportoló – nevelőapjával, de érdeklődésünkre Horváth László Füles nem élt ezzel a lehetőséggel, és elutasította a nyilvános találkozást.