Címlap Balhé Több mint 21 ...

Több mint 21 milliót szavazott meg a városvezetés annak a cégnek, amely nem végezte el a munkát, de még csak el sem kezdte a területen!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2020-ban kötött vállalkozói szerződést az önkormányzat egy kivitelező céggel a magyarürögi vízfolyás rendezésére, amelyre állami, uniós TOP-os pénzt nyert el még az előző városvezetés. Kialakult azonban egy kisebb lakossági ellenállás 2021-ben, amely tavaly nyáron tetőzött. (A városvezetés szerint a fideszes városvezetés miatt; a jobboldali ellenzék szerint viszont a baloldali városvezetés bénázása miatt – a szerk.)

A projekt végül el sem indult, egy kapavágás sem történt a területen,

az önkormányzat ugyanis inkább lefújta az egészet.

Most pedig, másodszori nekifutás után, a városvezetés elérte, hogy

hitelt vesznek fel, és több mint 21 millió forintot fizetnek ki a cégnek!


Érdekesség, hogy az érintett cég egyik tulajdonosának közeli hozzátartózója a pécsi DK-iroda vezető munkatársa, és az egyik alpolgármester személyi titkára, referense jelenleg is.

Az ügyben már korábban is súlyos, személyeskedésektől sem mentes vita alakult ki a városvezetés és az ellenzék között, amit „maffiatempót idéző fenyegetés” követett az ellenzék szerint – erről korábban részletesen is beszámoltunk ebben a cikkünkben:


Bár januárban sikerült megakadályoznia az ellenzéknek a pénz kifizetését, a városvezetés a keddi közgyűlésen újra elővette a témát, és ezúttal keresztül is vitték a testületen.

A városvezetés elismerte, hogy nem történt meg a munkaterület átadása, de szakértőkre alapozott álláspontjuk szerint mivel nem a vállalkozó hibájából hiúsult meg a magyarürögi vízfolyás rendezése, a cég rendelkezésre állt, beruházott – építőanyagokat vásárolt -, erőforrásokat kötött le, ezért megilleti a 14 milliós kártérítés (ami egykor, a projekt elindulásakor még előleg volt, amelyet átutaltak a cégnek), és az a 6-7 milliós anyagköltség is, amelyet a projekt miatt megvásárolt.

Minden úgy történt tehát, ahogy azt a vállalkozó egy e-mailben jelezte is az önkormányzat illetékes cégvezetőjének

még tavaly ősszel:


Ennek a 21 millió forintnak a kifizetése viszont az ellenzék szerint hűtlen kezelés, ezért belengettek egy feljelentést az ügyben – ugyanakkor az anyagköltség megtérítése szerintük is jogos, de a 14 milliós „kártérítés” már nem. Hogy meg is lépik-e a feljelentést, vagy csak ijesztgettek vele, az majd idővel kiderül.