Címlap Baranya Úszna? Már Mo...

Úszna? Már Mohácson, Szigetváron és Siklóson is lehet!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Mohács Uszoda május 15-e, szombaton újra megnyitotta kapuit a korábbi nyitvatartási rend szerint; a fedett fürdő mellett szaunázhatnak is a látogatók.

A fürdő honlapján felhívta a figyelmet, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében

a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára váltak látogathatóvá a hazai fürdők, uszodák.

Baranya megyében már fürdőzhetünk Pécsett is, a Hullámfürdőben, ahol hétfőtől a tanmedence is használható. Arról, hogy miért kellett erre várni bővebben ITT írtunk. A Hullámban újraindult az úszásoktatás és a gyógykezeléseket is ismét igénybe lehet venni.

A Magyarhertelendi Termálfürdő és Szaunapark ugyancsak látogatható már.

Május 18-án nyitott a Szigetvári Gyógyfürdő, majd hétvégén a Siklósi Fürdő és a Harkányi Termál- és Gyógyfürdő is várhatóan nyitni fog.

Kiemelt képünk forrása: mohacsuszoda.hu.