Címlap Egyetem Mellár Tamást...

Mellár Tamást zavarja, hogy szakmai véleményét csak a szakma hallgatja majd

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jobban örült volna, ha más is hallja, nem csak a közgazdász-jelöltek. Mégis állítja, nem politizálni akar, hanem szakmázni az egyetemen. Ám akkor mi a gond?

Csütörtök este a koronavírus okozta válság kezeléséről rendeznek online beszélgetést a pécsi egyetem közgazdászai. A vitát csak a szakkollégisták követhetik, pedig – Mellár szerint – lenne rá érdeklődés – írja a Népszava.

A fertőzésveszély miatt a neten meghallgatható beszélgetést tervezett a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karának szakkollégiuma, s a hallgatók a kar három tanárát hívták meg április közepén. A résztvevők egyike a 66 esztendős Mellár Tamás, Pécs függetlenként megválasztott, de azóta a Párbeszéd frakcióban ülő parlamenti lépviselője, aki évtizedek óta tanít az egyetemen.

A Népszava azt írja, hogy a közgazdaságtudományi kar vezetése a múlt héten értesülve a rendezvényről, úgy látta, hogy mivel az egyetem deklaráltan politikamentes intézmény, nem helyes, ha Mellár részt vesz ezen a beszélgetésen. Mellár ezt nem fogadta el, szerinte

a vitában kifejtendő véleménye értékszemléletű, amiben nem játszanak szerepet pártpolitikai kötődések.

– idézi lap.

A kar vezetése végül úgy döntött, hogy tartsák meg a rendezvényt, s vegyen rajta részt Mellár, ám a vitát csak a szakkollégium diákjai követhetik figyelemmel.

Mellár szerint így alig félszázan látják majd a beszélgetést, holott az érdeklődés alapján akár ezer fős közönségre is számítani lehetett – közvetíti a lap.

„Mellár álláspontja a politikai erőtérbe került”.

Amint azt a Pécs Aktuál megírta, Mellár Tamás és még 14 közgazdász szerint “Társadalmi katasztrófa van kibontakozóban Magyarországon”, nyílt levélben bírálták az Orbán-kormány válságkezelő programját még április elején.

 Schepp Zoltán, a PTE közgazdasági karának dékánja az említett nyílt levél és annak kormánykritikus sajtóvisszhangja miatt látja úgy – írja most a Népszava, hogy Mellár álláspontja a politikai erőtérbe került.

A dékán szerint, ha Mellár a vitában elmondja érveit, akkor abból sokan azt vonják le, hogy a pécsi egyetem kormánykritikus, ellenzéki nézeteket hirdet.

Ezért lesz a beszélgetés zártkörű, a közgazdász-jelöltek – a laikusokkal szemben – képesek lesznek a vita szakmai szempontjaira figyelni

-közölte a lappal a dékán, aki szerint a döntésüket a politikamentesség motiválta.