Címlap Gasztro NYITÁS: új sz...

NYITÁS: új szuperpiaca lesz Pécsnek napokon belül

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 7-én kors este zártkörben, miniszterrel és helyi politikai celebekkel együtt; 8-án pénteken reggel pedig a nép számára is megnyílik az új pécsi Vásárcsarnok a Pécs Aktuál információi szerint. A hír messzire eljutott, egészen a Herbálfigyelőig is.

A 2015-ös Páva Zsolt-Orbán Viktor kézfogás után, többéves előkészítést, tervezést, majd újratervezést követően 2019-ben – még az önkormányzati választások előtt – már a kivitelezője is megvolt az új, közel 4 milliárdos állami forrásokból épülő csarnoknak. Végül – több hónapos „szöszölés” után – a fizikai építése is elkezdődött Pécs új piacának 2020-ban.

Aki szeretne visszaemlékezni, mi és hogyan is történt, az kattintson IDE.

Fotó: Pécsi Vásárcsarnok
Fotó: Pécsi Vásárcsarnok

A Pécs Aktuál úgy tudja, az önkormányzat Navracsics Tibort, az uniós ügyekért felelős minisztert is meghívta a nem sajtónyilvános eseményre, július 7-re; de hogy a miniszter végül tud-e jönni, azt nem tudtuk kideríteni egyelőre.

Fotó: Pécsi Vásárcsarnok
Fotó: Pécsi Vásárcsarnok

A Pécs Aktuál mindenképpen bejárja majd az új csarnokot, és beszámolunk tapasztalatainkról.