Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már 18 éve Szent Miklós napján előkerülnek azok a piros sapkák, amelyekkel megsüvegelik a pécsi szobrokat. 

 

 

 

Ez a sajátos pécsi hagyomány 2008-ban indult, amikor lelkes pécsi egyetemisták Mikulás-sapkát húztak néhány belvárosi köztéri szoborra. Az akció eleinte illegális volt, majd néhány év után már a Biokom húzta fel a sapkákat az alkotásokra.

Kodály Zoltán (Varga Imre)

Eleinte 2-3 hallgató járta hajnalban a várost, egyikük süvegelte a szobrokat, a többiek pedig figyelték, hogy jönnek-e a rendőrök. Az akció kiötlőinek nem volt különösebb üzenetünk, csak jó dolognak tartották, hogy ha felébrednek a pécsiek, akkor csupa Mikulás-sapkás pécsi szobrot lássanak. Volt olyan év, hogy 40 szobor kapott piros süveget december 6-án.

Csontváry Kosztka Tivadar (Kerényi Jenő)

Korábban a városháza kérése szerint nem minden szoborra került sapka, így az aradi vértanúkra, a szentekre és az egyházi méltóságokra nem húztak sityakot. Idén viszont sapkát kapott többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Kodály Zoltán, Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Széchenyi István, Opris Péter és a Zsolnay-szobor alsó emberalakjai. Korábban a magasabb szobrok is kaptak sapkát, de egy ideje már nem használnak darusautót, így nincs sapkája Hunyadi Jánosnak, Kossuth Lajosnak és Zsolnay Vilmosnak.

Opris Péter és Deák Ferenc
Évek óta hagyomány, hogy sapkát kapnak a pécsi szobrok (Korábbi fotó)