Címlap Hírek Rekordáron ke...

Rekordáron kelt el a pécsi festőművész, Keserü Ilona alkotása egy magánaukción

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A korlátozások után először rendezett élőben aukciót a Virág Judit Galéria – számolt be a 24.hu. A június 1-jei kortárs árverésen

legmagasabb áron, 55 millió forintért Keserü Ilona Marilyn és a tenger című alkotása kelt el,

vagyis ez a kép:

Ilyen összegű leütést még sosem ért el jelenleg is aktív, magyar művész aukción – emlékeztet a lap.

A háború utáni modern és kortárs művek iránti kiemelkedő érdeklődést jól mutatja, hogy Maurer Dóra, Ef. Zámbó IstvánBotos PéterMatzon Frigyes és Hortobágyi Endre életműrekordot, míg Bak Imre hazai aukciós rekordot ért el.

Keserü Ilona a háború utáni absztrakt művészet egyik kiemelkedő alkotója, Rekonstrukció című festménye nemrégiben Európa legrangosabb modern és kortárs gyüjteményébe, a párizsi Musée National d’Art Moderne – Centre Pompidou kollekciójába is bekerült.

A most aukcióra bocsátott, Marilyn és a tenger című alkotása az életmű szintézise, 55 millió forintért cserélt gazdát.

Az önkormányzat Művészeti Tanácsába nem fért be a festőnő

Egyetlen (művész)nő sem fért be a pécsi Művészeti Tanácsba Pécsett, ugyanis csak férfiakat választottak ki tanácstagnak a városházán – írtuk meg korábban a szomorú hírt.

Mint azt a Pécs Aktuál megírta: “a pécsi közgyűlés új szerveként működő Művészeti Tanácsot azzal a céllal hozta létre a városvezetés, hogy a testület a kulturális élet szereplőivel egyeztetve kidolgozza és a gyakorlatba átültesse Pécs hosszú távú kulturális stratégiáját, amellyel a város erősítheti kulturális decentrum szerepét, és újra meghatározó helyre kerülhet a hazai kulturális életben” – áll a hivatalos indoklásban, bármit is jelentsen ez, hiszen Pécs Európa Kulturális Fővárosa és a “kultúra városa” volt és most is az: igen sikeres kulturális tartalommal és intézményekkel.

Akkori cikkünkben adtunk jó néhány tippet pécsi művésznőkből, akik helyet érdemeltek volna már a kezdetek, kezdetén.

Február végén azonban az önkormányzat azt közölte, hogy Fabényi Júlia Németh Lajos-díjas művészettörténészt, a Ludwig Múzeum igazgatóját, az Országos Közgyűjtemények Szövetségének soros elnökét jelölték a pécsi Művészeti Tanács kilencedik tagjának.

135 millióért vásárolt be a pécsi festő képeiből az MNB cége

A Pécs Aktuál korábban megírta azt is, hogy Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész öt alkotását vásárolta meg „példamutatásból” a Magyar Nemzeti Bank egyik cége. Az MNB-Ingatlan Kft. tavaly kezdett festményeket vásárolni és nemrég tovább bővült a cég gyűjteménye. Ők A világból I. (1974, olaj, vászon),  Tánc alaprajz (1990, olaj, vegyes technika, vászon), Semmi sincs sehogyan (1990, olaj, vegyes technika, vászon), Paul Klee tiszteletére (1999, olaj, vászon), Labyrinth 8 (2003, olaj, vászon) című festményeket vásárolták meg.