Címlap Arc Szakács Lászl...

Szakács László (MSZP): Ilyen helyzetbe még a 23 év alatt nem kerültem, mint most!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mint arról tegnap a Pécs Aktuál beszámolt, az MSZP elnöksége egyszer csak megvonta Szakács László támogatását, és közölték, hogy nem indítják az MSZP színeiben a Baranya 2.-es választókerületben. Lapunk úgy tudja, a döntés mögött az volt, hogy a hírek szerint a DK jelöltje (Zag Gábor) visszalépett Szakács javára, ám Szakács az MSZP helyett a DK-frakcióba szeretett volna beülni egy esetleges győzelem után.

Ma sikerült beszélnünk a rutinos politikussal, aki 23 éve tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A Pécs Aktuálnak azt mondta,

nem tudja megerősíteni, hogy ő a DK-frakcióban gondolkodott volna, azt viszont igen, hogy ezen információ alapján vonta meg tőle a támogatást a párt elnöksége.

– Nekem annyit mondtak el, hogy a DK-tól jött egy infó az MSZP-hez, de ezt hívhatjuk pletykának is, hogy én átülnék oda. Nem tudom, hogy bárki ellenőrizte-e ezt az információt, vagy sem, de azt tudom, hogy rólam egy olyan elnökségi ülésen döntöttek, amelyre engem meg sem hívtak – magyarázta kérdésünkre Szakács, vagyis, hogy az esélyt sem kapta meg, hogy elmondja a saját verzióját. – Tehát ez egy ürügy, ami alapján hoztak rólam egy döntést. A valódi okát nem tudom, de egyszer úgy is kiderül – folytatta, hozzátéve, vele az elmúlt 23 évben, amióta az MSZP tagja, nem fordult elő ilyen, mint most.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenleg ismert, helyi kormányellenes politikusok közül Szakács a legismertebb jelölt a Baranya 2.-ben, komoly politikai múlttal, ezért különösen érdekes a körülötte lévő keverés.

Az sem zárható ki jelen állás szerint, hogy csapdába csalták a szocialista politikust, de egyelőre nem tudni, kik és miért.

Most annyi biztos, hogy Szakács valóban élvezi a DK, a Momentum és a Jobbik támogatását is, és – mint mondta – győzködik, hogy induljon el az előválasztáson az MSZP akciója ellenére. Ő magáról is úgy gondolja, hogy neki lenne a legtöbb esélye legyőzni a fideszes Hoppál Pétert, ezért hajlik az indulásra.

Kérdésünkre, hogy az MSZP váratlan, és vele nem egyeztetett akciója miatt kilép-e a pártból, azt mondta, elsőként az MSZP-n belül szeretné ezt a kérdést lerendezni, de utána – akár még ma – nyilvánosan is beszámol a döntéséről.