Címlap Politika Megtalálta a ...

Megtalálta a kiskaput a pécsi Fidesz, hogyan adják el a hátrányt győzelemként a városban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A pécsi Fidesz szerint “fake news”, hogy többen szavaztak volna a baloldalra, mint a jobboldalra április 3-án a pécsiek közül. Ezt pedig ezzel az ábrával támasztják alá:

Ha valaki viszont figyelmesen megnézi a képet, akkor láthatja, hogy a “trükk” pusztán annyi, hogy egyrészt értelmezik az önkormányzati kiadvány cikkének címét, másrészt Pécsett élő szavazókról beszélnek, nem azokról a szavazókról, aki nem Pécsett élnek ugyan, de ide, haza szavazhatnak.

Ha ugyanis a tényszámokat nézzük, akkor a pécsiek (mindegy, hol élnek) minimális többséggel ugyan, de a baloldalra adták a voksaikat összességében, noha az is igaz, hogy Hoppál Péter például száznál is több szavazattal a városban is megelőzte a DK-s Szakács Lászlót, nem csak a vidéki körzetekben. Ha azonban nem a választókerületeket, hanem a pécsi szavazók összességét nézzük, akkor a baloldal még mindig erősebb, még úgy is, hogy 14 ezer szavazót veszítettek négy év alatt. Erről részleteket ebben a cikkünkben írtunk hétfőn:

Napok óta pörög egyébként a választási számmisztika a közösségi oldalon, amiben a politikusok is igen aktívan részt vesznek. Itt például Barkóczi Csaba (Fidesz) posztjára reagált Pokorádi Gábor (Momentum):

Bár trükkös a jobboldal “fake news-os” posztja, egy szemernyi igazság azért van benne:

akik Pécsett élnek, itt vannak, azok körében valóban többen szavaztak jobbra, mint balra április 3-án, és ez mutathatja, hogy mennyire elégedettek. Mindez azonban – egyelőre – nem számít valójában választási szempontból, hiszen nem csak azok szavazhatnak, akik itt élnek, hanem akiknek a lakcíme pécsi.

Így őket igenis érdemes és figyelembe is kell venni akkor, amikor valaki a választási esélyeket latolgatja. Az ellenzék komoly mozgósító kampányt szervezett a külföldön élő, dolgozó magyarok körében – ezt pedig érdemes lenne eltanulnia a baloldaltól annak, akinek fontos minden darab potenciális szavazat.