Ma is létezik, de már nem így hívják. A mamlaszsarok a rendszerváltás előtt a fiatalok gyülekezőhelye volt, innen indultak a randik. Később köpködőnek hívták. Ezt a helyet most már csak a "ló farka alattinak" nevezik.
Találkozunk a ló farkánál! – ezt csak azok pécsiek értik, akik rendszeresen innen indulnak randevúra vagy az esti kocsmázáshoz. A kifejezés azóta létezik, amióta Hunyadi János lovas szobra, azaz 1956 óta.
Ma már kezd kikopni ez a kifejezés, azonban egy évszázada még két hasonló hely létezett. A Régi Pécs közösségi oldalán sokan nosztalgiáznak:
„OTT ücsörögtünk, zenét hallgattunk a barátokkal körbe a kövön. Sok szép emlék fűz oda, randi- és találkahely volt.„
„Mind a mai napig igaz, hogy ha egy pécsi azt mondja egy másik pécsinek, hogy oké, ekkor és ekkor találkozzunk a ló farka alatt, az egyenlő az itt látható lovasszoborral – de ezt csak a pécsiek értik!”
Korábban hívták köpködőnek, de akkor még nem a fiatalok gyülekezőhelye volt, inkább az idősebb férfiaké, akik ott álldogáltak és időnként köptek egyet a földre.
„Ahol most a tér makattje van, ott volt a köpködő. Nem a diákság használta, sokkal inkább álltak ott egymással trécselő férfiak , nézegetve a hölgyeket, „osztályozva” a látványt.”
„Később a fiatalok onnan indultak az esti programokra. A „köpködő” volt a randik, a kiinduló pontja, aztán mehettünk tovább: Rózsakert, KP, KISZÖV, Sági.”
Frissítve: Tamás olvasónk, cikkünkkre reagálva megírta a leghitelesebb választ a köpködő elnevezésre: „Nekem 30 éve azt mesélték, hogy azért lett köpködő, mert a Pécsi Dózsa SC, majd PMSC meccs után ott jöttek össze a drukkerek, és miközben megdumcsizták a meccset, elrágtáka zsebükben megmarad szotyolát, és teleköpködték vele a tér sarkát „
Arra már senki sem emlékszik, hogy hol volt a Mamlaszsarok. A választ a Pécsi Napló egyik 1911-es lapszáma adja meg.
Mamlaszsaroknak hívták a Színház téren Corso kávéház előtti, és a városháza sarkánál lévő pár négyzetméteres területet.
„Itt álldogáltak órákon át azok, akiknek az ég adta világon semmi dolguk nem volt. Ábrándoztak, sóhajtoztak, lesték a nőket, várták a sültgalambot. Sokszor még szuszogni is lusták voltak – több volt az idejük, mint a pénzük.”
„Estefelé, mikor kigyúltak az üzletek reklámlámpái, megindult az emberáradat a városházától a Szent-Mór utcáig. Ott volt szinte az egész város. És az a sok szép nő! Akár egy pécsi bálon, annyi volt az igéző arc, hogy az ember szinte zavarba jött. A pécsi korzó afféle szépségkiállítás volt, és persze a pletykák forrásvidéke.”
Valljuk be ez 100 év elteltével sem változott, sokaknak ma is ott kezdődik és így zajlik egy este.
Forrás: Régi Pécs, A Korzó – Pécsi Napló 1911. szeptember 17.
