Címlap Koronavírus ITT A VÉGE! G...

ITT A VÉGE! Goodbye, maszk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Itt a bejelentés, amire hónapok óta vártunk. Good bye, maszk! - jelentette be Orbán Viktor közösségi oldalán, miután megvan az 5 millió beoltott.

– Hónapok óta mondjuk, hogyha vissza akarjuk kapni a normális, derűs és egészséges életünket, akkor a vírussal oltással védekezhetünk sikeresen. Ezt Most ez sikerült, megvan az 5 millió beoltott magyar állampolgár.

Mindenkinek köszönetet mondok

azoknak is, akik beoltatták magukat – mondta Orbán Viktor.

Az Operatív Törzs úgy döntött, hogy mától nem kell maszkot viselni a köztereken, az utcán. Ez azt jelenti, hogy búcsút inthetünk a maszkunknak:

Itt a vége, fuss el vége! Kedves maszk, good bye!

– mondta Orbán Viktor, majd le is vette a maszkját és rátette a kamerára, ami ezáltal elsötétült. A bejelentkezés itt ért véget.

Mostantól EZEK A SZABÁLYOK ÉRVÉNYESEK:

Azoknak pedig, akik nem maradnának ki ebből a pillanatból, mutatjuk a videót: