Címlap Közélet Az önkormányz...

Az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is munkát kapott a Zsökben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

P. Horváth Tamás december közepe óta erősítheti a Zsolnay Örökségkezelő csapatát, fizetése 300 ezer forint. Külön érdekessége ennek a lehetőségnek, hogy anno Márta István 5 nap után küldte el a jelenlegi bizottsági elnököt, amiért zsínórban rontotta el az emailek kiküldését a sajtónak.

A Jobbik pécsi elnöke is munkát kapott a Zsökben, egyelőre kérdéses referenciák és képesítés alapján, havi 450 ezer forintért – írtuk meg részletesen is tegnapi cikkünkben.

Egy olvasónk ezt követően jelezte nekünk, hogy találunk ott más „érdekes” munkavállalót is, mégpedig éppen a város kulturális bizottságának új elnökét.

„Én leszek az új főnökötök!”

Állítólag ezzel a felkiáltással sétált be a Művészetek és Irodalom Házába a képviselő novemberben. Hogy ez igaz, vagy csak pletyka, azt nem tudtuk ellenőrizni, eddig. Az tény viszont, és P. Horváth Tamás maga sem titkolja, hogy a Zsöknél dolgozik december közepe óta. Ezt ugyanis vagyonbevallásában is feltűntette, a pontos összeggel együtt. Mivel a képviselőnek 5 gyermeke van, ezért ő különösen szerencsés adózási kategóriába eshet az Orbán-kormány jóvoltából, így gyakorlatilag ez a 300 ezer (pár ezer forint híján) a nettója is lehet.

Úgy tudjuk, munkaszerződését december 16-án kötötte meg Rózsa Zoltán új ügyvezető, két és fél héttel korábban, mint a Jobbik pécsi elnökének szerződését. A képviselő ezúttal kulturális szervezői feladatokat lát el az önkormányzat cégénél. De próbálkozott már mással is ugyanitt.

Elégtétel?

A hírek után érdeklődő, és emellett jó emlékezőképességgel megáldott olvasók talán emlékeznek, hogy 2013-ban P. Horváth Tamás egyszer már nekifutott a Zsöknek. Akkor sajtósként jelentkezett a céghez. Nem jött össze, 5 email erejéig maradt ott, utána elküldte Márta István.

„Horváth Tamás december 9-én, hétfőn küldte az első, majd december 13-án az utolsó emailt szerkesztőségünk postafiókjába a ZSÖK sajtósaként. A megjelölt időintervallumban továbbított öt elektronikus leveléből kettőt hibásan postázott hírportálunknak, és vélhetően még egy tucat sajtóorgánumnak. Ezt követően eltávolították újdonsült pozíciójából.

Az esettel kapcsolatban megkerestük Horváth Tamást is, aki értetlenül áll a dolog előtt:

– Szerintem néhány elrontott emailnek még nem kellene egyből kirúgáshoz vezetnie. Épp, hogy kezdtem beletanulni az egész rendszerbe, amikor szombaton felhívtak, hogy hétfőn már nem kell bemennem. Most itt maradtam karácsony előtt öt gyerekkel, fizetés nélkül – panaszkodott akkor az önkormányzat lapjának.

Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed akkori vezetője mindezt azzal magyarázta az újságnak, hogy „igen magasra tették a mércét a szakmai munkát illetően, ennek pedig nem mindenki képes megfelelni”.

Ez a mostani állás talán bizonyos szempontból elégtétel is lehet P. Horváth Tamásnak tehát.

Újabb kérdések a Zsöknek és a Polgármesteri Kabinetnek

P. Horváth bizottsági elnök foglalkoztatása miatt újabb kérdéseket küldtünk a Zsöknek és a Polgármesteri Kabinetnek is, amelyek közül a legfontosabb kérdés az, hogy mennyiben érzik helyesnek azt, hogy politikusokat ültetnek be, vagy inkább ülhetnek be városi cégekbe?

A mi véleményünk egyébként az, ha ez számít egyáltalán, hogy egy kisvárosban egyáltalán nem szabadna problémának lennie annak, ha valaki képviselő (aka. politikus), és egyszerre egy városi cég munkavállalója is. Mert miért is lenne baj, ha a munkáját képes megfelelő minőségben ellátni? A sorrend kérdése azonban; vagyis az, hogy melyik volt előbb: munkavállaló majd politikus, vagy fordítva, lehet ugyan vita tárgya, de ez már más kérdés. Mi is ez utóbbi miatt írtunk erről.

Volt jó ötlete

Legutóbb egyébként éppen pár napja írtunk P. Horváthról, amikor előállt egy igen jó ötlettel. Erről EBBEN a cikkben olvashatnak részletesen.

Frissítve: másik lapban, Csubakka-védelemmel válaszolt a Zsök