Címlap Vélemény Csubakka-véde...

Csubakka-védelemmel reagált az önkormányzat a két politikus foglalkoztatására

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindenről is írnak a baráti lapnak, de a lényegről alig.

A Pécs Aktuál elsőként írta meg, hogy a Jobbik pécsi elnöke és az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is kapott munkát a város kulturális cégében a választások után. Mindkét információt több forrásból is megerősítették lapunkank, sőt P. Horváth Tamás maga sem titkolja ezt. Küldtünk kérdéseket is a Zsöknek és a Városházának is, de válaszokat ezúttal sem kaptunk, ahogy korábban sem.

Válaszoltak viszont a baráti médiumnak, a Szabad Pécsnek, méghozzá meglehetősen bőven, de kohézió nélkül. Olyannyira, hogy azt a szaknyelvben Csubakka-védelemnek is nevezik. (Ennek lényege, hogy mindent mindennel összekeverve, akár értelmetlenül egymás mellé téve szavakat és akár kitalált állításokat „védekeznek”, de van ennek egy hivatalos definíciója is.) Ezt tökéletesen hozta a Zsök a Szabad Péccsel közös munkában: vastagon személyeskedve, de az önkormányzat csatába küldte biztos, ami biztos alapon a saját újságját is. (Ahol természetesen szintén nem a lényegről esett szó, hanem mentegetésről, relativizálásról és személyeskedésről. A Szabad Pécs legalább a cikk felénél azért csak elismerte, hogy mégis csak hír az, ha egy párt helyi vezetője és egy másik politikus is önkormányzati melót kap).

Ha lecsupaszítjuk a „válaszokat”, és leszántjuk azokról a visszafelé mutogatást, és a személyeskedésekről és a csúsztatásokról sem veszünk tudomást, akkor a következők derülnek ki:

  • Egyik politikus esetében sem volt pályáztatás, mert minek.
  • Gyimesi Gábor jobbikos politikus sokat segített informatikai kérdésekben (hiszen technika és informatika tanár), ezért inkább őt választották egy erre szakosodott, profi szakcég helyett!
  • P. Horváth Tamás pedig írt három regényt is, ért a kultúrához tehát és vannak ötletei a Művészetek és Irodalom Háza „újrapozícionálásával” kapcsolatban, ezért adtak neki lehetőséget, hogy ezt megvalósítsa.
  • A legfontosabb válasz azonban az, hogy a „Zsök területére nem hoznak be politikát.”

Annyira izgalmasak a „válaszok”, hogy mindenkinek javasoljuk, hogy olvassák el a Szabad Pécsen. Majd osszák el néggyel legalább!