Címlap Közélet Sztrájkkészül...

Sztrájkkészültség Pécsen: vagy fizetésemelés lesz, vagy baj

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Előbbiben bíznak a városi intézménynél. A városvezetés nyitott - árulta el a vezető.

Sztrájkra készülnek Pécsen, és ha az nem vezetne eredményre, akkor akár a tömeges felmondásra is készek a pécsi lakásgazdálkodási osztály dolgozói – tudta meg megbízható forrásokból a Pécs Aktuál. A Pécsi Ellátó Központban (PEK) dolgozóknál az verte ki a biztosítékot, hogy az előzetes hírek alapján komoly fizetésemelést vártak a városvezetéstől, de végül kevesebb mint 1%-kal emelkedik a bérük – írtuk meg elsőként a hírt.

Lapunknak nyilatkozott a PEK vezetője. Babits-Gergits Imola azt közölte, hogy a Pécsi Ellátó Központ hivatalos értesítést a béremelés összegéről eddig nem kapott, csak a cafeteria juttatásról, amely kb. bruttó 57 ezer forinttal emelkedett éves szinten.

„A kollégák elégedetlensége egy mindenki által elérhető előterjesztésből ered, amelynek táblázata tartalmazza százalékos arányban a PEK-re vonatkozó információt is. A dolgozók problémáit megértem, kéréseiket kérelem formában juttattam el Polgármester Úrhoz, aki arról tájékoztatott, hogy várható bérrendezés a PEK tekintetében is”

– árulta el a vezető.

Forrás: Pécsi Önkormányzat

A PEK-nél is volt egyébként egy jogszabályilag kötelező emelés idén januárban, az 11,74%-ot dobott a fizetéseken. Ezt fejjeli meg az önkormányzat további 0,96%-al, és ez az, amit keveselnek a dolgozók.

Babits-Gergits Imola úgy gondolja, „az elmúlt egy évben egy remek, lelkiismeretes csapat állt össze a PEK-nél, viszont jelenleg is vannak nyitott pozícióik, amelynek betöltésével küzdenek”.

„Egy esetleges tömeges felmondás komoly probléma lenne, így mindenképpen bízom abban, hogy sikerül megoldást találnia a városvezetésnek a problémákra”

– jelentette ki a PEK vezetője.

A Pécsi Ellátó Központ, vagyis PEK az az önkormányzati intézmény, amely a lakáscsoport vagy lakásgazdálkodás alá tartozik, és az önkormányzati lakások, bérlakások működéséért, üzemeltetéséért felelősek. Ezt a társaságot - vagyis annak egy volt dolgozóját mindenképpen - is érinti az a vesztegetés gyanúja miatt indított nyomozás, amelyben a kaposvári különleges ügyészek vizsgálódnak már hónapok óta. Erről EBBEN a cikkünkben írtunk részleteket legutóbb. (A PEK ugyanakkor csak kisebb részben érintett információink szerint, ugyanis "végrehajtó" intézmény, önálló gazdálkodása sincs, és minden fontos döntést a fejük felett hoznak és hoztak meg az önkormányzatnál - a szerk.)