Négyen is pályázat a direktori posztra, Rázga Miklós szerződése ugyanis lejár, ő pedig az anyagi gondok miatt nem akar újra vezető lenni.
Jövő februárban új direktora lesz a Pécsi Nemzeti Színház miután Rázga Miklós szerződése lejár. A direktor a Pécs Aktuálon jelezte elsőként, hogy nem indul újra, mert szerinte összességében 277 millió forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia a teátrumnak, ami már komoly aggodalommal tölti el.
Az önkormányzat pályázatot írt ki a pozícióra és négyen jelentkeztek:
- Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven
- Komáromi György
- Csányi László
- Bodor Johanna és Udvaros Dorottya
Az önkormányzat kiadványa azt írta: a pályázatról (első körben a pályázatok érvényességéről) döntő bíráló bizottságba Bognár Szilvia alpolgármestert delegálja a pécsi önkormányzat vezetése, a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciója pedig Bognár László képviselőt küldte a grémiumba. A Pécsi Nemzeti Színház szakszervezete és társulata is egy-egy tagot delegál a testületbe. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Kásler Miklós Révész Mária miniszteri tanácsadót, Pécs volt alpolgármesterét, egykori fideszes politikust delegálja. A Színházművészeti Bizottságból dr. Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, és Rátóti Zoltán, színész-rendező érkezik a bizottságba. A Zeneművészeti Bizottság delegáltja Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. főigazgatója.
A Lipics-Vidákovics páros két igen jól ismert és közkedvelt pécsi színművész, Lipics Zsolt a PNSZ színésze, VIdákovics pedig a Pécsi Horvát Színház igazgatója.
Komáromi György a budapesti Radnóti Színház gazdasági igazgatója, mellette egy művészeti tanács tevékenykedne Bérczes László rendező, az Ördögkatlan fesztivál főszervezőjének vezetésével.
Csányi László az Operaszínház volt magánénekese.
Bodor Johanna táncművész koreográfus, aki Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművésszel pályázott – olvasható az önkormányzat portálján.