Címlap Kultúra Minisztérium:...

Minisztérium: nem kért több támogatást a pécsi városvezetés

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint "további forrásigényt nem jelentett be a tárgyalások során"  a pécsi önkormányzat, vagyis nem kérte azt a közel 160 millió forintot, amivel korábban még számolni tudott a Pécsi Nemzeti Színház. Így csak azt vállalta a város, hogy az állami támogatás szintjére emeli fel évek alatt a saját támogatását is. Mint megírtuk, ezzel az a fura helyzet állt elő, hogy miközben az önkormányzat sokkal mélyebbre kell, hogy a zsebébe nyúljon, a teátrumnak összességében sokkal kevesebb támogatása lesz a következő években a többi nemzeti színházénál. 

Furcsa “siker” Pécsett: többet fizet az önkormányzat, mégis kevesebb pénze lesz a színháznak a többieknél – írtuk meg pár napja. A cikkben összefoglaltuk az elmúlt hét történéseit, mivel igen parázs vita alakul ki a Pécsi Nemzeti Színház támogatása körül.

Arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy miért alakult ez így.

Mellébeszélés

Fontos kérdés, hogy Pécs – a többi városhoz hasonlóan – kérte-e a tárgyalásokon hivatalosan azt, hogy a kulturális tárca emelje meg a pécsi teátrum támogatását azzal a TAO-pótló/kiegészítő támogatás összegével, amelyre idén a tárca nem írt ki pályázatot, de ezt a pénzt szétdobta gyakorlatilag a korábban pályázó színházak között. Vagyis kérték-e, hogy építsék be ezt az összeget is az állami támogatásba Pécs esetében is, ahogy azt más színházaknál megtették. Ez 160 millió forint (körüli) pluszt jelentett volna a teátrumnak.

Ezt a kérdést korábban nem tudtuk egyértelműen és világosan tisztázni, pedig fontos lenne. Bár kérdeztük erről Bognár Szilvia illetékes alpolgármestert is, kétértelmű választ adott, ami alapján csak tippelni tudtunk.

Megérkeztek a hivatalos válaszok a tárcától

Most azonban – több mint egy hét után – megérkeztek a minisztérium válaszai is kérdéseinkre. Ebben az EMMI már világosan fogalmazott arra a kérdésünkre, hogy kérte-e a városvezetés ezt a bizonyos támogatást, vagy nem.

„A hosszas, fél éven át tartó tárgyalások során létrejött konszenzus alapján megszületett közös működtetési megállapodásban az önkormányzat azt vállalta, hogy 2024-ig lépcsőzetesen, összesen 210 millió forinttal növeli az éves fenntartói támogatást.

További forrásigényt nem jelentett be a tárgyalások során

– szögezték le írásos válaszukban.

A többi város nemzeti színházainak állami támogatása jelentősen nőtt idén, szinte pont annyival, amennyit előtte a TAO-pótló, kiegészítő pályázati támogatásból is megkaptak:

Forrás: BAMA

Pécsett ez az állami támogatás tehát nem változott, és nem is fog nőni sem 2024-ig.

A pécsi önkormányzat és a minisztérium közötti szerződés még nem hivatalos, egyelőre aláírás előtt áll. A közgyűlés hatalmazhatja fel a polgármestert, hogy lássa el kézjegyével.

Loader Loading…
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Matek röviden

Szakembert kértünk meg, hogy táblázatban szemléltesse a számokat, illetve hogy a megállapodás mit is jelent pénzügyileg a következő években. Erre jutott:

2019-es bázis szerinti támogatások (millió Ft)

 Önkormányzati támogatásÁllami támogatásÖsszesen
2019317687 (527+160 kiegészítő)1 004

A létrejött (közgyűlés elé vitt) megállapodás szerinti támogatások (millió Ft)

 Önkormányzati támogatáskülönbözet a bázishoz képest   Államitámogatáskülönbözeta bázishoz képest  Összestámogatáskülönbözet a bázishoz képest
2020317+ 0 527-160 844-160
2021369+ 52 527-160 896-108
2022421+ 104 527-160 948-56
2023474+ 157 527-160 1 001-3
2024527+ 210 527-160 1 054+50
Összesen2020-20242 108+ 523 2 635-800 4 743-277
A csúszka segítségével húzhatja a táblázatot.

A bázis (2019. év) támogatáshoz képest:

Önkormányzati többlet forrás 2020 – 2024-ig:    + 523 millió Ft

Állami támogatás csökkenése 2020 – 2024-ig:    – 800 millió Ft

A színház forráscsökkenése 2020 – 2024-ig:        – 277 millió Ft

A megállapodás öt év alatt a pécsieknek 523 millió forint többletkiadást jelent, cserébe a Színház 277 millió forinttal kevesebb (állami + önkormányzati) támogatáshoz jut.