100 éve olyan sok látogató zarándokolt a pécsi köztemetőbe, hogy egyirányúsítani kellett a forgalmat. Halloweent csak hírből ismerték a pécsiek, az újságok 1992-ig nem is foglalkoztak a témával, amíg a Babits gimnázium egy amerikai mormon vendégtanár meg nem szervezte az ország első estjét, hogy hagyományt teremtsen.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2023/11/babaics.jpg)
„Pénteken délután 5 órakor az országban elsőként tartottak Halloween-ünnepet Pécsett, a Babits Mihály Gimnáziumban. A halloweent amely később talán a magyar emberek érdeklődését is felkelti — a Babits Gimnázium két Egyesült Államok-beli, mormon vallású angoltanára szeretné a magyar diákok ünnepnapjává tenni”
Nos ez sikerült is, ma már a legkisebb falvakban is eluralkodik a Halloween őrület.
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2023/10/kacsota_hallo-1024x493.jpg)
De nézzük, hogyan írt a mindenszentrekről és halottak napjáról a pécsi sajtó 50 és 100 éve, valamint a kiegyezéskor 1867-ben.
1973-ban egy temetői riporton kívül érthető okokból nem említik mindenszentek ünnepét. Kampis Péter újságíró sétált egy kört a pécsi köztemetőben, és leírta amit tapasztalt.
„…Ilyenkor, november elsején kifehérlik a temető, mintha havazott volna. Sárga mécses-lángok pislákolnak a friss csokrok mellett, torokszorító emlékek, lelkifurdalás, remegő szájszél gyötrik az embert. Ilyenkor, november elsején akad egy kevés kis idő, hogy eltűnődjünk a dolgok lényegén, a nagy körforgáson, felidézzünk egy- egy kedves arcot, amelyet a kegyelet még szebbé tett, egy-egy mozdulatot, hangot, cselekedetet, amelyet még nem mosott ki a feledés. Ilyenkor, november elsején halkan és ünnepélyesen lépdelünk a temető útjain, borzongva nézünk a feketére festett autó után, amely lépésben hajt el valamerre, egy frissen ásott sír felé, mögötte gyászolók tömege. Memento mori — emlékezz a halálra ember, rossz hangulatú, gyászleples, tömjén-illatú mondás…Aztán elhelyezzük a hanton a kapunál vett krizantémokat, s elindulunk kifelé. Elhaladunk a központi ravatalozó mellett — de már nem nézünk oda. Más érdekel bennünket: várnak az élők, vár minket a holnap, a holnapután.”
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2021/11/autumn-g31a5ef79d_1920-1024x682.jpg)
1923-ban nagyon sokan zarándokoltak a temetőkbe, a rendőrség különösen felkészült volt a várható tömeg miatt.
„Mindenszentek napján az élő Pécs elzarándokol a halottak városába. A rohanó életből mindenki egy pár órára a múltba tekint és felkeresi elhunyt szerettei sírját. Minthogy a város közönsége igen nagy tömegben keresi fel a temetőt, szokás szerint bizonyos különleges rendszabályokat kell a hatóságainak erre a napra életbe léptetni a tolongások elkerülése és a rend fenntartása céljából. Az államrendőrség pécsi kapitánysága Mindenszentek és halottak napjára déli 12 órától a következő rendelkezéseket léptette életbe:
— A temetőbe menők csupán a Város felé eső kapun léphetnek be, távozni pedig csak a túlsó, nagy kapun át szabad. Kocsival a temetőbe behajtani nem szabad. A kocsival érkezők kötelesek a város felé eső kapunál leszállni és amennyiben a kocsi nem várja meg őket, ezt innen kötelesek visszaküldeni. A várakozó kocsikat a főkapu elé kell küldeni, ahol azok helyét az érkezés sorrendjében jelöli ki az ott szolgálatot teljesítő rendőr.„
A temető akkor is felkeltette az újságíró figyelmét és megírta véleményét.
„Már napok óta tarkállott a piac a különféle koszorúknak való virágoktól, különösen a chrysanthemum fajták voltak valóságos művészi sokféleségben láthatók, ilyenekből kötött koszorúk egy-egy vagyonba kerültek. Akiknek ilyenekre nem jutott, azok maguk szedett télizöld, borostyán, buja levelekből összeállított koszorúikat helyezték el elhalt kedveseik sirhalmára. Milyen vigasztaló a vallásnak azon tanítása, hogy nem az adomány nagysága kedves Isten előtt, hanem a szándék, amellyel azt adjuk. Ma a legegyszerűbb virág is drága és talán megbotránkozhatnánk az eladó kapzsiságán, ha nem gondolnánk arra, hogy a virágeladás is kenyérkereset.
A mellékutakon is járván, egy minden dísz nélküli, hiányos fakereszttel jelzett sirt is láttam, mellette egy kopott ruhájú leányka állt és csendesen sírdogált. Talán apját vagy anyját siratta? A sírhalom közepébe egyetlen szál őszirózsa volt beletűzve, azt is bizonyosan valakinek koszorújából az úton találta. Vájjon érte ez az „egy szál virág” annyit, mint a főúton levő monumentális művészi márvány emlékekre elhelyezett, drága szalagos művirágokból készült koszorúk, a milliókat érő szőrmebundákba burkolt gyászolókkal? Láttam azonban a gyászolásnak egy másik, legkevésbé sem épületes módját is. A temetőbe vezető út mellett levő kocsmából lármás beszéd és pohárczentgés hangzott, valószínűleg az új bor hatása alatt. Nincs ezeknek, akit gyászoljanak, vagy így gondolják bánatukat elnémítani.”
![](https://pecsaktual.hu/wp-content/uploads/2020/11/mindenszentek_01-1024x768.jpg)
Egy másik 100 éves megható történet pedig mindent elmond az akkori életről és viszonyokról.
Egy a felvidékről Pécsre települni kényszerült férfi nem sokkal mindenszentek előtt hunyt el Pécsen élő családja körében. Elveszett falujára egy kicsi virágos ládika emlékeztette, amibe a virágokat felesége sírjáról hozta magával.
„Mindenszentek napja van, Mariska és Öcsike édes szüleikkel a temetőbe mennek nagyapó frissen hántolt sírjához. Öcsike nagy erőlködéssel cipel egy kis ládikát. Világért sem adná át másnak. Nyíló virág van benne, s rajta nemzeti színű szalagon nagy gyerekbetűkkel e pár szó: „Nagyapó légy nyugodt — ültetünk virágot…“
Mikor a két gyerek elhelyezte a kis ládát két nagyapó sírján, Mariska hangos zokogással szorította magához szőkefürtü öcsikéjét:
— Öcsike, szeresd a hazát mert nagyapó is nagyon szerette.
— Hallod a lányunkat? — kérdek egymástól a jó szülők. Aztán felderül arcuk. A mindenszenti gyertyák fénye mellett belevilágít gyermekeik lelke a jövőbe.
— Nem, nem veszhet el Magyarország! Nagy lesz újra Magyarország, — csak szeressük úgy a hazánkat, mint azt régen őseink ezer veszélyen át is szerették.”
1867-ben a Pécsi Lapok hasábjain a halottak estéjéről írnak. Mindenszentek estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a templomok harangjai a halottak emlékezetére.
„Halottak estéje van. A sirkertben bűvös ragyogású szövétnekfény mellett magasztosult áhítattal a hívők ezernyi serege bánatos visszaemlékezések között virraszt a holtak csöndes álmainál.”
„Emlékezet lebegteti szárnyát a múlt felett“…. Emlékezet, de az örömtelen múltnak rideg sírjából feljáró rémes kisértet, mire emlékeztetsz te ma bennünket ?
Hogy por, hamu, semmi vagyunk!…
Por, hamu, semmi, együttvéve: ember a neved.
Te bölcs Socrates, mély sirodban ott alant, nem bámulsz-e hű jellegzése fölött azon csodás lénynek, kit az alkotó Világszellem remekelt teremtményei közöl „kis-isten“-nek nevezél?
Ember és kis-isten… minő blasphemia! kiáltod fel nemes buzgóságodban méltó indignatióval jámbor keresztény.
S igazad van; mert mi az ember ?
Mózes azt mondja, hogy Isten képmása;
Plátó: csodának és az örök hatalom működő eszközének;
Hiob könyve : por fiának,
Schiller: a férgek elseje és legnemesbikének,
Plötinos: az ur javainak,
Philemon: a nyomor ürügyének és végre a többi
között még
Herodot röviden : vaknyomornak nevezi öt.
Mily rhapsodicus hasonítások ! gondolják sokan…
Az ember Isten képmása, féreg is, nyomor egyszersmind!
Forrás: Pécsi lapok, Pécsi Közlöny, Dunántúl, Pécsi Hírek, Dunántúli Napló