Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első vágóhíd éppen száz éve, 1923-ban nyílt meg. Guttmann Mór pécsi lakos engedélyt kapott a városi hatóságától, hogy lóhusmészárszéket állíthasson fel. A városban korábban több lóhúsbolt is működött, az utolsó a Sörgyárral szemben az Ifjúság és az Édesanyák utca sarkán működött a rendszerváltásig. A lóhús ára nagyon kedvező volt, a sertéshúshoz képest harmadáért kínálták.

Az ötvenes évek végéig a Búza téren, a Doktor Sándor (ma Hungária) és a Bajcsy Zsilinszki utcában működött lóhúsbolt.

„Amelyik virslinek való lovat Aladár bácsi, a hírneves pécsi lócsiszár sem tud eladni az olasz lókereskedőknek, azt levágjuk és kiárusítjuk idehaza”

– mondta a helyi újságnak 1978-ban Zidorics Béla, aki Baranyában egyedüli volt ebben a szakmában.

A bolt ekkor költözött át a piactól, mert a környéket lebontották, hogy panel lakótelepet építsenek a helyére. Akkor már a megye egyetlen ilyen boltja volt, de az életszínvonal javulásával, már egyre kevesebben vásároltak lóhúst.

„— Mennyi megy el a lóhúsból?

— Az függ az ellátástól. Havonta öt-tíz lovat vág a pécsi vágóhíd, van úgy, hogy napokig nincs hús. Rapszodikus az ellátás — mondja Zidorics Béla, aki negyven éve hentes és Baranyában egyedüli ebben a szakmában.

— Kik a vásárlói?

— Minden réteg. Van, aki szereti, más meg azért veszi, mert olcsó. Sok a nyugdíjas. Nagycsaládos. A cigányok is szeretik. De jártak hozzánk rendszeresen színészek, szívbetegek, cukrosok, diétások. Van, akinek Pesten az orvos rendelte. Hát nincs is benne faggyú, mint a marhában. Na, és a külföldiek. Nyaralt itt egyszer Harkányban egy osztrák házaspár. Három héten keresztül szinte mindennap bejöttek, három-négy kiló húst elvittek.

— Hogy is mondjam? Nem feszélyezik itt magukat egy kicsit a vásárlók?

— Van, aki exkuzálja magát — mondja kifelé menet Zidoricsné -, hogy a cicának viszem, a kutyának viszem. Közben tudom, hogy a gyerekek lóhúson nőttek fel.

— Szoktak-e idétlenkedni, hogy például nyerít a kolbász?

— Ja, a huligánok — legyint Zidorics Béla. — Bejön, hogy lóhúst akar venni, hogy tudjon nyeríteni. Mondom neki, édes fiam, ha kakast eszel, utána ki- állsz a szemétdombra kukorékolni? Meg, hogy nincs-e patkószög a húsban. Engem az ilyesmi nem zavar.”

A kétezres években a pécsi Cellárium éttrem megpróbálkozott visszavezetni a lóhúst több-kevesebb sikerrel.

„A jó hírű pécsi étterem egy hónapja lóhússal is próbálkozik. Mint a vezetőtől, Farkas Józseftől megtudtuk, a kicsit édeskés lóhúst megfelelő fűszerezéssel nagyon ízletessé tudják varázsolni, s így háromféléből is lehet választani. A lóhús sikere minden várakozást felülmúlt, igen nagy a kereslet iránta, szívesen eszik a fűszeres mustangszeletet, a lócombot Winnetou módra és a Jockey kedvencét is. Pedig eleinte azt gondolták, idegenkednek majd tőle a vendégek.” – nyilatkozta akkor a vendéglátós.

Forrás: Dunántúli Napló, Fortepan,Dunántúl