Címlap Politika Felcsúti perr...

Felcsúti perrel és Mészáros bebörtönzésével indítana a Momentum 2022-ben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tudjuk, hogy mit fogunk csinálni a kormányváltás után 3, 30 és 300 nappal - közölte Fekete-Győr András, majd el is mondta a Momentum Új Rendszerváltás Programját!

Alkotmányjogászokkal, nemzetközi jogászokkal, közgazdászokkal közösen dolgozott ki egy tervet a Momentum – jelentette be Fekete-Győr András, amelynek végrehajtásával szerintük „visszakaphatjuk az országunkat”. Ezt az Új Rendszerváltás tervének nevezték el, amely szerintük vázolja, hogy mit kell tenni a kormányzás első 3, 30 és 300 napjában.

AZ ELSŐ 3 nap

  • AMILYEN GYORSAN CSAK LEHET, MEGALAKÍTJÁK AZ ÚJ KORMÁNYT.
  • CSATLAKOZNÁNAK AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGHEZ
  • MEGAKADÁLYOZZÁK A BIZONYÍTÉKOK ELTÜNTETÉSÉT
  • A VÁLASZTÁS UTÁN NEM SZÁLLHATNAK FEL AZ OLIGARCHÁK MAGÁNREPÜLŐI
  • AZONNAL ELZÁRJÁK A FIDESZES PÉNZCSAPOKAT
  • ÁLLAMI HIRDETÉSSTOPOT RENDELNEK EL
  • FELCSÚTI PER (A vádlottak padján a maffiaállam fő bűnösei fognak ülni, és a közvélemény nyilvánossága előtt felelnek tetteikért. És viselik majd azok következményeit. Mert Magyarország soha többet nem lesz következmények nélküli ország).

AZ ELSŐ 30 NAP

  • ELTÁVOLÍTJÁK A POLITIKAI HELYTARTÓKAT A MINISZTÉRIUMOKBÓL ÉS ÁLLAMI INTÉZMÉNYEKBŐL
  • NYILVÁNOSSÁGRA HOZZÁK A TITKOS DÖNTÉSEK MÖGÖTTI HATÁSTANULMÁNYOKAT
  • KIEMELT ÁLLAMI VÉDELMET KAPNAK A LOPÁST LELEPLEZŐ TANÚK ÉS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTŐK
  • ELÉRIK, HOGY EGYMÁST ADJÁK FEL A BŰNÖSÖK
  • VISSZAVESZIK A FIDESZES ALAPÍTVÁNYOKBA KIFOLYATOTT PÉNZEKET
  • BÜNTETHETŐVÉ TESZIK A HAMIS VAGYONBEVALLÁSOKAT
  • VAGYONOSODÁSI VIZSGÁLATOT VEZETNEK BE 
  • ÚJRANYITJÁK A GYANÚS KÖZBESZERZÉSI AKTÁKAT
  • NYILVÁNOS MEGHALLGATÁSOKAT SZERVEZNEK A NER 12 ÉVÉNEK SZIMBOLIKUS ÜGYEIBEN

AZ ELSŐ 300 NAP

  • EGY MINISZTERELNÖK CSAK KÉT CIKLUSON ÁT TÖLTHETI BE A POZÍCIÓJÁT
  • VISSZAADJÁK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL ELVETT FORRÁSOKAT
  • FELÁLLÍTJÁK A KORRUPCIÓELLENES ÜGYÉSZSÉGET
  • ÁTLÁTHATÓ KÖZBESZERZÉSI RENDSZERT HOZNAK LÉTRE
  • FELÜLVIZSGÁLJÁK A „KIEMELT” KÖZBESZERZÉSEKET
  • A VISSZASZERZETT VAGYONBÓL SEGÍTIK KI A NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT MUNKAVÁLLALÓKAT
  • BEVEZETIK A KASTÉLYADÓT, KASZINÓADÓT, JACHTADÓT, MAGÁNREPÜLŐ-ADÓT
  • FELSZABADÍTJÁK A NER ÁLTAL LEURALT MAGYAR BANKSZEKTORT
  • ÚJRASZERVEZIK A KÖZMÉDIÁT