Címlap Politika Kövér László ...

Kövér László megsértette a sajtószabadságot – Pécsen is hasonló a gyakorlat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécsett sem állnak szóba a sajtóval, csak ha kedvük tartja. Pedig ez kötelességük lenne.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ma Strasbourgban egyhangú döntéssel kimondta, hogy az Országgyűlés elnöke megsértette hat magyar újságíró szólásszabadsághoz fűződő jogát, amikor 2016-ban – hónapokra – kitiltotta őket a Parlamentből – írja az Index.

Kövér azért tiltotta ki az újságírókat.a Parlamentből, mert tiltott helyen forgattak. A riporterek ugyanott próbálták elcsípni a képviselőket, ahol máskor is, ám a miniszterelnök jelenléte miatt aznap a parlamenti sajtóosztály sokkal komolyabban vette a képviselők kérdezését gyakorlatilag lehetetlenné tévő szabályok betartását – emlékeztet a lap. 

Hazai jogorvoslati lehetőség híján a hat újságíró a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével a strasbourgi EJEB-hez fordult. Beadványában a TASZ kifejtette, hogy

AZ INDOKOLATLANUL JOGKORLÁTOZÓ PARLAMENTI SAJTÓSZABÁLYZAT MŰKÖDTETÉSÉVEL MAGYARORSZÁG MEGSÉRTETTE AZ ÚJSÁGÍRÓK SZÓLÁSSZABADSÁGÁT, A TISZTESSÉGES ELJÁRÁSHOZ ÉS A HATÉKONY JOGORVOSLATHOZ VALÓ JOGÁT,

mivel nem dolgozhattak a közügyek megvitatásának legfontosabb helyszínén, a Parlamentben, és az átláthatatlan döntés ellen nem élhettek jogorvoslattal.

lapvető jogot ugyanis csak úgy lehet korlátozni, ha világos a cél, és a korlátozás módja megfelel a szükségesség-arányosság szigorú mércéjének. Kövér László rendelkezése azonban a TASZ szerint öncélú, mert a sajtó megrendszabályozásán túl (vagyis hogy a képviselőket megkímélje például a fenti videóhoz hasonló esetektől, amikor a média leleplezi a felkészületlenségüket, gyávaságukat) semmi egyebet nem próbál elérni, hisz az újságírók nem sértették sem mások jogait, sem a köz- vagy a nemzetbiztonságot. A házelnök egyedi ügyekben végzett eljárásai pedig, melyekről nem tudni, milyen megfontolások alapján születnek és nincs ellenük apelláta, nélkülözik a szükséges garanciális és kontrollelemeket – idézi a lap a beadványt.

A BÍRÓSÁG A PANASZOS ÚJSÁGÍRÓKNAK ADOTT IGAZAT, ÉS MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY A KITILTÁSUK SÉRTETTE AZ EURÓPAI EMBERI JOGI EGYEZMÉNY 10., A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGÁRÓL SZÓLÓ CIKKÉT.

Nem vagyoni kátérítésként az államnak 4574 eurót (1,6 millió forintot) kell fizetnie. A döntés ellen a bíróság Nagykamarájához lehet fellebbezni.

Pécsett nem állnak szóba a sajtóval, csak ha kedvük tartja

Pécsett semmit nem változott a sajtóhoz való hozzáállás azzal, hogy új városvezetés állt fel. Míg korábban a fideszes városvezetés nem állt szóba a sajtó egy részével, most pontosan ugyanezt teszi Péterffy Attila is, annak ellenére, hogy nem ezt ígérte.

A Pécs Aktuál egyetlen kérdésére sem reagáltak az elmúlt hónapokban, ahogy az interjú kérelmekre sem. Pontosan ugyanazt csinálják tehát, mint amiért a fideszes városvezetést hevesen bírálták, még a választások előtt.