Címlap Politika Megjelentek a...

Megjelentek a Pécsen most megváltoztatott, új választási körzetek

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Átrajzolták Pécs választási térképét: megváltoztatták a szavazóköröket és a körzethatárokat, de egyelőre nem hozták még nyilvánosságra a változtatásokat – írtuk meg szerdai cikkünkben. Ma hirtelen felkerültek az önkormányzat vonatkozó aloldalára a szerdán még hiányzó dokumentumok.


A Pécs Aktuál információi szerint az elmúlt hetekben átrajzolta az önkormányzat az eddig megszokott választási körzetek határait Pécsett, így a szavazókörök megváltoztatásával változhatnak a politikai esélyek is. Hogy pontosan hogyan szabták újra a körzeteket, azt tegnap még nem lehetett tudni, cikkünk után azonban felkerültek a hiányzó adatok.

A választási körzetek határainak módosítása, tologatása, újrarajzolása alkalmas lehet politikai trükközésre is, hiszen a valasztas.hu adatbázisa alapján utcára pontosan tudni lehet, hogy a lakók merre húznak politikailag.

Bár a törvény szerint arányosnak kell lennie az egyes körzeteknek, vagyis nem lehet számottevő különbség a szavazópolgárok számában (az 5% feletti szavazópolgárszám-eltérést indokolni is kell – a szerk.), a határok kijelölése helyben dől el. Így elviekben lehetőség van arra is, hogy a jobbos utcákhoz balos utcákat kanyarintsanak, vagy fordítva – így változtatva meg némileg az esélyeket.

Az új körzetek betartják az arányosság elvét, egyetlen olyan van – Pécs keleten -, ahol az arány 7% fölötti.

Az új körzetek itt érhetőek el:

És ez egy összefoglaló térkép (ami a mi rendszereinkben valamiért elképesztő nehezen töltődik be):


Pécs lakosságszáma immár 139 ezer alá esett, emiatt az eddigi 18 helyett jövőre már csak 17 egyéni választókörzet lesz Pécsett, és heten kompenzációs listáról tudnak majd beülni a közgyűlésbe. Vagyis

összesen 24-en alkotják majd az új testületet a jövő nyári választások után hónapokkal, ugyanis 2024 októberében állhat majd fel az új testület.

Új választási bizottság is felállt, ennek elnöke Prof. Dr. habil. Fábián Adrián, tagjai: Dr. Bércesi Ferenc, Dr. Máté István Zsolt, póttagok: Dr. Varga-Pál Józsefné és Dr. Monoeri Gábor.