Címlap Politika Megszűnik a P...

Megszűnik a Pesti TV – Huth Gergely szerint a „Fidesz nem ért a médiához”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lehúzzák a rolót a Pesti TV-nél, júliusban megszűnik a csatorna – erősítette meg a hírt a csatornát gyártó cég, illetve a Pesti Srácok internetes lapot gyártó Huth Gergely is.

Utóbbi erősen kommentálta a televízió megszűnését:

„Régi mondásom volt, hogy „a magyarok nem értenek a sörfőzéshez és a sajtkékszítéshez, a Fidesz pedig nem ért a médiához”. Azóta annyi történt, hogy mi magyarok egész jól megtanultunk sört és sajtot készíteni….”

– írta.

Ebből a kommentből is úgy tűnik, erős ellentét lehet a háttérben Vaszily Miklós, a Progress Média Hungary Kft. társtulajdonosa és Huth Gergelyék között, utóbbiak készítették ugyanis a műsorokat – a Pesti Srácok újságíróival.

Huth ugyanis hozzátette, hogy

a Pesti TV tulajdonosai, azaz Vaszily Úr és Mészáros Úr cégei az alacsony reklámbevétel miatt nem kívánják tovább finanszírozni a Pesti TV működését. Mint üzletembereknek, ehhez minden joguk megvan.

Mivel integrált szerkesztőséget működtettünk, jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált. Reméljük, kapunk megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez nézőink és olvasóink most is özönlő, jóleső kiállása sokat hozzá tehet” – írta válaszként az egyik kommentelőnek.

A Media1 szerint a Pesti TV-t sokan csak Rogán Antal „szerelemprojektjeként” emlegették, Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó pénzén jött létre 2020 őszén. Bár a nyilvánosan elérhető adatok szerint a csatornát – megalakulása évében – kevesen nézték, a műsorkészítők szerint egyre javultak, és ezt egy – kormányközeli – századvéges méréssel igyekeztek alátámasztani.

A csatornán több pécsi is látható volt: mások mellett Hoppál Péter egyik fia is vezetett műsort.