Címlap Politika Milliókat köl...

Milliókat költ a pécsi polgármester a közösségi oldalára

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint kétmillió forintot posztolgatott el az utóbbi 16 hónapban Péterffy Attila a Facebook adatai szerint. Messze első ezzel a pécsi politikai térben, és bőven támogatói előtt jár, pedig azok is kivettték a részüket a politikai propaganda terítésében. Az ellenzéki képviselők a kanyarban sincsenek hozzájuk képest. 

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az új pécsi polgármester különösen kedveli a közösségi oldalt. Jó néhány szelfit engedett már útjára, sőt előfordult, hogy még az ellenzéknek is szelfiben üzent, nem is akárhogy.

A Facebook Hirdetéstárának adatai szerint bőszen költi a pénzt Péterffy Attila az oldalán, 16 hónap alatt, azaz tavaly március legvége óta több mint 2 millió forintot fészbúkozott el idén szeptemberig.

Nem szokatlan, vagy egyedülálló eset az, hogy egy politikus pénzért vezi a nézettséget, és nyilván az új polgármesternek idő kell arra, hogy kiépítse az atombiztos, „tenyérből etetett” követői bázisát.

Az érdekes egyébként, hogy nem csak pécsi tartalmakat hirdet a közösségi oldalán, hanem például országos politikai üzenetet is. Mint például ezt itt, a jobboldalon:

Az izgalmas kérdéseket vet fel, hogy miért áldozott pénzt arra is, hogy ekkorát üssön egy kicsi helyi hírportálon (a fenti képen, a baloldali hirdetés). A Pécsi Újság azután kényszerült helyreigazításra, hogy leszemlézték Kubatov Gábor egyik Magyar Nemzetes interjúját, amiben a pártigazgató beszélt Pécsről is. A cikkben azt állította, hogy politikai okokból 50 embert rúgott ki Péterffy a városházáról. Kiderült azonban (sőt, aki pécsi újságíró, az tudhatta már korábban is), hogy ez az állítás nem igaz. Mivel egy pécsi lapról beszélünk, szinte kizárt, hogy véletlenül kövessenek el ilyen hibát. Lehet, hogy a polgármester ezt a hangulatkeltést akarta megtorolni rajtuk, ezért épített „kampányt” a lap lejáratására. Azt nem tudjuk, hogy kért-e a Magyar Nemzettől is helyreigazítást, vagy esetleg személyesen Kubatovtól. Ha nem, akkor viszont

ebben az esetben már a „politikai trükközés” lehetősége is felmerül, mert nem Kubatov mondanójának helyretétele lehetett a cél, hanem egy nyíltan ellenzéki lap hiteltelenítése.

A politikusi trükkökről egyébként EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk részletesen.

Haverok, támogatók

A polgármester nem egyedül teríti milliókért a politikai üzeneteit a közösségi oldalon, hanem segítői, támogatói is vannak ebben. Kik önkéntes alapon, lelkesedésből; kik fizetett hűségből, vagy érdekből. Hogy a Pécs Jövője oldal melyikbe tartozik, arra csak tippjeink vannak. Mivel azonban egy nyíltan MSZP-közeli oldalról van szó, a tipp erős.

Ők az elmúlt pár hónapban félmillió forintnál is többet hirdettek, szinte csak és kizárólag politikai tartalmakat, és szinte csak és kizárlóag olyanokat, amelyek lejáratják a politikai ellenfeleket, vagy rájuk nézve negatív „hírek”.

Szoros szimbiózisban dolgozik ez a közösségi oldal a szintén MSZP-közeli PécsiSTOP-al, amely aktívan és lelkesen szolgálja a városháza érdekeit, és kiveszi a részét a politikai propaganda terjesztéséből. (A lap egykori főszerkesztője lett a polgármester sajtókapcsolati tanácsadója is).

Csak összehasonlítás miatt mutatjuk meg a Pécs Aktuál költéseit, amelyek messze elmaradnak ezektől. Mégis lapunk a legolvasottabb csak pécsi online lap, tőlünk független mérések alapján is.

A városvezető koalíció mögött álló Mindenki Pécsért Egyesület is bőszen hirdet a közösségi oldalon, de közel sem annyit, mint Péterffy Attila, vagy a Pécs Jövője. Így is lassan félmilliót tapsoltak el az elmúlt 16 hónapban a Hirdetéstár adatai szerint:

Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő a legszolídabb, szinte visszafogott a 187 ezer forintos reklámozással.

Kanyarban sincs az ellenzék

Megnéztük a vezető ellenzéki szereplők facebookos költéseit is. A Hirdetéstár adatai szerint jelentős lemaradásban vannak politikai ellenfeleikhez képest.

A sor legvégén kullog Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője, már ami a facebookos költéseit illeti. 16 hónap alatt nem sajnált 7330 forintot rákölteni az oldalára.

Őt nem sokkal előzi Hoppál Péter, aki tavaly március óta hozott össze valamivel több mint 9 ezer forintnyi önpromót:

Kóbor József, az LMP pécsi közgyűlésben ülő képviselője dobogós helyre került az ellenzéki politikusok között a maga 54 ezer forintos költésével:

A Fidesz pécsi frakcióvezetője, Csizmadia Péter az ezüstérmes, egészen aktívnak tűnik a közösségi oldalon az ellenzékhez képest. Ő 77 ezer forintnál is többet fordított reklámra.

A lelkes tényfeltáró és oknyomozó videóiról is ismert Barkóczi Csaba, független de fideszes támogatással beejtőernyőzött önkormányzati képviselő vezet az ellenzékben, messze ő költötte a legtöbbet közösségi oldalán: 84 ezer forintot.

A csúcstartó

A pécsi politikusok között a csúcstartó egyébként Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, aki 2.879.652 forintot tapsolt el a Facebookon az elmúlt hónapokban. Ő azonban országos politikai térben mozog, országos kérdésekkel foglalkozik legtöbbször, így nem szerepeltettük a pécsi „versenyzők” között, mert torzította volna a képet.

Ugyanilyen okok miatt nem mutattuk Tóth Bertalan, MSZP elnök-aspiráns facebookos költéseit sem, mert ugyan Pécsett ismert politikusról van szó, de országos ügyekben mozog szinte kizárólag. Ő 2.320.405 forintot költött az oldalára.

PONTOSÍTÁS

Lapunkban, cikkünk első verziójában tévesen írtunk 6 hónapot, mert ahogy az a lementett, cikkünkben szereplő Facebook adatokon is látszik, 16 hónapról van szó: azaz tavaly március és idén szeptemberi időszakról készültek a képernyőmentések. A véletlen és figyelmetlenségből eredő elírásért elnézést kérünk Pécs polgármesterétől és a többi, bemutatott politikustól, valamint olvasóinktól is.