Címlap Politika „Politi...

„Politikai pénzosztást” és a „civilek ellehetetlenítését” kifogásolja az ÖPE

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az új városvezetés kivérezteti a nagy múltú, pécsi civileket, akik nem politizálnak, csak teszik a dolgukat már évek, vagy évtizedek óta - véli a szervezet. A Kulturális Bizottság elnöke egyelőre nem akart megszólalni az ügyben. UPDATE: reagált az önkormányzat. UPDATE2: Zagyvaság az önkormányzat magyarázkodása - közölte az ÖPE.

Kultúrharcot vív a baloldali városvezetés a pécsi civil szervezetekkel szemben is – jelentette be Kővári János. Az ÖPE vezetője, önkormányzati képviselője szerint a városvezetés pontosan azt akarja csinálni, mint 2010 előtt, amikor „kézből etették a nekik kedves szervezeteket”.

Komoly támogatásokat vontak meg már eddig is olyan civilektől, akik szociális vagy környezetvédelmi tevékenységet végeznek, most pedig nekimentek a kulturális, közművelődési tevékenységet végző szervezeteknek is – magyarázta Kővári.

Berényi Zoltán, az ÖPE városi képviselője – és szintén egyesületi vezető – szerint a városvezetés, illetve a Kulturális Bizottság elnöke az előzetes ígéreteik ellenére egyeztetés nélkül döntöttek 18 komoly, nagy hírű, évek óta jól működő civil szervezet támogatásáról. Drasztikusan lehúzták az eddigi támogatásukat, az éves több millió forintról pár százezerre. Eközben viszont a „számukra kedves” civileknek viszont milliókat adtak a közforintokból – panaszolta Berényi, aki be is mutatta a vonatkozó városházi dokumentumot.

Tönkremennek a pécsieket segítő szervezetek?

A képviselők szerint olyan súlyos aránytalanságok tapasztalhatók a finanszírozásban, amely méltánytalan; nem tükrözi a tevékenységet, emiatt pedig számos civil szervezet fogja lehúzni a rolót – magyarázták.

Törvénytelen politikai pénzosztás folyik, ez a megcsúfolása a civileknek;

mert nem a törvény adta elvek szerint osztották el a támogatást, hanem ezt most felülírták. A nekik kedves szervezeteknek háromszor, négyszer, ötször annyi támogatást adnak, mint a többinek, akiktől viszont emiatt annyit elvesznek, hogy ellehetetlenülnek – közölték.

Ez a gyakorlat szerintük „visszatérés a múltba, mert 2010 előtt pontosan ugyanilyen elvek voltak, politikai pénzosztogatás; ezért a polgári városvezetés idejében egy civil kuratóriumra bízták a támogatások elosztását” – mondták.

A baloldali városvezetés semmi mást nem csinál, mint hogy a neki kedves szervezeteket támogatja, a többieket ellehetetleníti, függetlenül attól, hogy ezzel tönkretesz esetleg közművelődési vagy éppen szociális, zöld, környezetvédelmi célokat

– mondta végezetül Kővári János.

Az ellenzéki képviselők szerint az érintett civilek ezt nem fogják annyiban hagyni és felemelik majd a hangjukat.

Az elnök egyelőre nem akar nyilatkozni

Kerestük az ügyben az önkormányzat Kulturális Bizottságának elnökét, P. Horváth Tamást, aki azt mondta, egyelőre nem szeretne nyilatkozni, nem szeretné kommentálni az ÖPE állításait.

Itt nézheti vissza a rövid sajtótájékoztatót:

UPDATE: Reagált az önkormányzat

Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a pécsi civil szervezetek működését – közölték.

„Pontosan tudjuk, hogy számos egyesület és alapítvány olyan fontos feladatot végez a pécsi közösség érdekében, amelyre az önkormányzatnak nem lenne kapacitása”

– írták.

Az önkormányzat partnerként tekint a civil szervezetekre, és a jól ismert nehézségek ellenére összességében félmillió forinttal emelte meg a 2020-as keretet a tavalyihoz képest – állítják és szerintük a támogatásokról szóló döntés alapvetően három fő szempont alapján történik:

  • Figyelembe veszik, hogy az adott szervezet fenntart, működtet-e ingatlant
  • Fontos szempont az is, hogy mekkora létszámú közösséget lát el a szervezet
  • A polgármesteri hivatal apparátusa górcső alá vette, hogy a 2019-es évre szóló beszámoló alapján milyen szakmai munkát végzett a támogatást kérő egyesület vagy alapítvány.

Ezek alapján van olyan egyesület, amely a javaslat szerint a tavalyi összeget kapja, van, aki kevesebbet, de olyan egyesület is, amelynek emelünk a támogatásán, például mert komoly szakmai munkát végeznek és pályázati pénzből, önerőt is hozzátéve fejlesztik a gondjaikra bízott ingatlant

– magyarázzák.

„Az egyeztetést illetően a Közművelődési Kerekasztal működését és jogait a kulturális törvény szabályozza. Ez világosan leírja, hogy bizonyos ügyekben, mint például közművelődési intézmény átszervezése, közművelődési megállapodás megkötése esetén az önkormányzatnak kötelező megkeresnie és kikérnie a véleményét.

Közművelődési támogatásról szóló döntés esetén is van lehetősége a kerekasztalnak véleményt nyilvánítania. A döntést előkészítő előterjesztés nyilvános, a Közművelődési Kerekasztal elnöke pedig minden esetben, így ezúttal is meghívást kap az önkormányzat szakbizottságának ülésére, ahol minden alkalommal szót kap” – tették hozzá.

UPDATE2: Kőváriék „zagyvaságnak” minősítették az önkormányzat reakcióját

„Amit írt az önkormányzat, az egy zagyva magyarázkodás. Olyan külvárosi szervezet, ami 3 közösségi házat működtet, kap 500 ezer forintot; ami pedig egy belvárosit az 6 milliót. Miért?

Vagy miért nem kap egy fillért sem a kertvárosi szervezet, ami nem csak házat, hanem még parkot is működtet. S miért kap közben 1 milliót egy olyan szervezet, ami nem is működtet közösségi házat Istenkúton?

Szóval nem teljesítmény alapján, hanem politikai célok mentén osztotta szét a támogatást az önkormányzat, a közművelődési kerekasztal egyeztetése nélkül!”

– reagált az ÖPE, amely közölte azt is, bizonyítani tudják az állításaikat.