Címlap Politika Rendesen beol...

Rendesen beolvastak a pécsi polgármesternek, mert „semmit nem csinál két és fél éve”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A választások óta az első közgyűlést tartotta kedden a pécsi önkormányzat, és ahogy várható volt a szokatlan előzményekből,



nem indult unalmasan az ülés. Nemcsak Topán László lépett ki a Momentum-frakcióból, hanem Hoppál Péter, Pécs frissen újraválasztott fideszes országgyűlési képviselője is mikrofont ragadott, és kiosztotta Péterffy Attilát, sőt ennek végén egy piros lapot is felmutatott a város vezetőjének.

A rövid verbális csata így zajlott:



Pécs, mint iránytű nélkül sodródó hajó

Hoppál Péter azt mondta, a pécsiek egyértelmű üzenetet küldtek Péterffy Attilának, ugyanis most jóval többen szavaztak („bő 33 ezren”) a Fidesz mellett, mint amennyi szavazatot kapott a pécsi polgármester 2019-ben. Akkor Péterffy 27 ezer szavazattal lehetett a város első embere.

– Két és fél éve várjuk, hogy kiderüljön, mit tesz a városunkért Péterffy Attila. Az összetákolt Mindenki Pécsért Egyesületből azóta viharos körülmények között menesztették, súlyos kritikákat és kérdéseket fogalmazott meg az egyesület a polgármesterrel szemben, amelyek azóta is válasz nélkül maradtak. Most pedig, április 3-án szembesülhetett a pécsiek közvetlen véleményével is. Bízom benne, hogy ezúttal értette a pécsiek üzenetét – mondta Hoppál Péter, aki szavait Péterffy Attilának címezte.

„Ön becsapta a pécsieket 2019-ben, az akkori ígéreteivel ellentétben cselekszik. Civil városvezetést ígért, de folyamatosan a legvadabb politikai akciókkal szolgálja ki politikai tiszttartóját: Gyurcsány Ferencet. Ön semmi érdemit nem tett a városért két és fél év alatt, hiszen csak az előző városvezetés által megtervezett és előkészített projektekhez áll oda szelfizni és szalagot vágni”

– magyarázta Hoppál Péter, aki kitért arra is, hogy Péterffy

  • három alpolgármestert,
  • politikai kinevezettek sorát
  • mesés, sok tízmilliós cégvezetői béreket fizet, és
  • 100 millióval tömött ki ügyvédeket, hogy bűnbakokat találjanak, de csak aljas rágalmakra telik tőlük a pécsiek pénzén

– szúrt oda Hoppál, aki hozzátette azt is, Péterffy Attila két és fél év alatt képtelen volt elkészíteni Pécs integrált városfejlesztési stratégiáját is, ezért a város mára egy iránytű nélkül sodródó hajóvá vált.

A fideszes országgyűlési képviselő végül egy piros lapot is felmutatott Péterffynek. A polgármester erre azt mondta, hogy ha nem tűnt volna fel Hoppálnak, akkor most nem polgármester-választás volt, ezért szerinte a körtét a villanykörtével akarja összehasonlítani Hoppál Péter, de „ezek más műfajok”.

Péterffy viszont elnézést kért a pécsiektől azért, mert hibázott akkor, amikor személyesen vette át Hoppál Péter könyvét, ilyen többször nem fordul elő – mondta.