Egyetlen pontot sem tudott szerezni Izland ellen a magyar férfikézilabda-válogatott az Európa-bajnokság csoportkörének zárómeccsén, ami sajnos azt jelentette, hogy Lékaiéknak véget ért a torna. Ennél sokkal többet érdemeltek a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolók.
Húszezer magyar szurkoló egy fantasztikus csarnokban, olyan hangulat, ami leírhatatlan – ilyenkor mindig úgy érzi az ember, hogy verhetetlen a csapata! Ha nem pont a hidegvérű izlandiak lettek volna a túloldalon, akiket senki sem billent ki, akkor sikerül.
De nem sikerült.
Pedig nem kellett volna sok. Több forgatókönyv volt a továbbjutásra, a lényeg az, hogy legrosszabb esetben akár egy döntetlennel is lett volna sansz arra, hogy túléljük a csoportkört. Tucatszor meg is volt az esélyünk arra, hogy ikszeljünk, vagy akár egy-két góllal nyerjünk, de egész egyszerűen túl sok volt a hiba! Kapusteljesítmény nem volt, a védekezésünk nem állt össze a robogó izlandiak ellen, és támadásban jókora butaságokat követtünk el. Így pedig nem lehet nyerni.
Nem is tudtunk győzni, Izland 31-30-ra nyert, ezzel összetörte az álmainkat. De nyugodtan kijelenthetjük, nem ezen a meccsen múlt! Annak a csapatnak, amely házigazdaként vág neki egy tornának, ráadásul ilyen csodálatos közönsége van, meg kell verni a csoport két leggyengébbnek ítélt tagját, vagyis Hollandiát és Portugáliát! Előbbitől a nyitányon elég simán kikaptunk hárommal, utóbbit pedig Máthé utolsó másodpercekben lőtt góljával vertük csak meg – nincs miről beszélni! Összességében ez a teljesítmény kevés volt.
Nagy kár érte, mert még szívesen élveztük volna ezt a fergeteges hangulatot az Európa-bajnokságon. Szomorú, hogy a folytatásban már nem rólunk szól a kontinensviadal, ráadásul úgy búcsúztunk, hogy igazi nagyágyúval még nem is találkoztunk.
Gyönyörű a csarnokunk, minden klassz, a magyar emberek imádják a sportot, büszkék lehetünk. Már csak egyvalami kellett volna: egy nyerő csapat.
Végeredmény: Izland–Magyarország 31-30.
