A pécsiek légiósa, Held ezen a mérkőzésen is csodálatosan játszott, 27 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa volt
Címlap Sport Hősiesen küzd...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vérbeli rangadót játszott a pécsi női kosárlabdacsapat az éllovas Győr otthonában: Zseljko Djokics együttese egy-két másodperccel a meccs vége előtt még győztesnek tűnt, aztán mégis a házigazdák örülhettek.

Először is: így nem szégyen kikapni! Másrészt: így fáj igazán a vereség!

A pécsi lányok ugyanis mindent megtettek a győzelemért Győrben, hősiesen küzdöttek a tabella éllovasának otthonában. Nem nekik állt a zászló, hiszen sérülések miatt több meghatározó játékos is hiányzik a csapatból (Studer, Szmailbegovics, Rátkai), de láthatóan nem ezzel foglalkoztak, nem keseregtek, hanem arra koncentráltak, hogy nyerjenek! Nagyon közel voltak ahhoz, hogy sikerüljön.

Az utolsó negyed elején már tíz ponttal is vezetett az NKA Universitas Pécs (60-70), és ekkor nagyon úgy tűnt, hogy meglesz a bravúrgyőzelem. A hazaiak azonban természetesen nem adták fel, és az óriási csatában utolérték Törökéket. Az utolsó perc aztán elképesztő izgalmakat tartogatott: már csak hat másodperc volt vissza, amikor Held gyönyörű triplájának köszönhetően a kétpontos hátrányból egypontos előny lett (85-86). Egy hajszálra voltak tehát a pécsi lányok a győzelemtől, ám Goree-nak ez a rövid idő elég volt egy duplához (87-86), majd ahelyett, hogy a vendégek válaszoltak volna, Dombai még egy szerzett labda után bevágott egy hármast, ezzel kialakítva a 90-86-os végeredményt.

Zseljko Djokics: – Sokszor a szerencse dönt egy ilyen mérkőzésen. Mivel ennyi pontot nem szabad kapni, talán mondhatni, emiatt nem érdemeltük meg, hogy mellénk pártoljon. Gratulálok győrieknek, de a játékosaimnak is, harcoltunk végig, nem adtuk fel egy pillanatra sem. Idegenben komoly meccset tudtunk játszani egy erős csapat ellen. Volt a mérkőzésnek olyan periódusa, amikor kevés ponton tudtuk tartani a győrieket, erre kell alapozni. Azt gondolom, megmutattuk, van bennünk fantázia. Bízom benne, ha sérültjeink felgyógyulnak, komplett kerettel előbbre tudunk lépni. Hiszek ebben a csapatban!

SERCO UNI Győr–NKA Universitas Pécs 90-86 (26-18, 19-25, 13-19, 32-24)

Női kosárlabda NB I. A csoport, 18. forduló. Győr Városi Egyetemi Csarnok. Vezette: Csabai-Kaskötő Brigitta, Nagy Viktor, Györfy Rúben. SERCO UNI Győr: Angyal 5, Dombai 19/9, Bach 5/3, Ács 6/6, Kiss V. 8. Csere: Dubei 11/6, Mészáros, Ruff-Nagy 7/3, Garbin 10/3, Goree 19. Vezetőedző: Cziczás László. NKA Universitas Pécs: Romeo 7/3, Held 27/9, Zsebe-Weninger 6, Olawuyi 10, Reisingerová 17/3. Csere: Hőgye, Török 10, Tóth O. 9, Kiss A. Vezetőedző: Zseljko Djokics.