Címlap Sport Vári Attila o...

Vári Attila optimista!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke optimista azt illetően, hogy be tudják fejezni a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságokat.

Vári Attila elmondta, hogy a szervezet május 11-ig függesztett fel minden sorozatot – ez 42 bajnokságot jelent -, ekkor ülésezik majd az elnökség, és várhatóan dönt a folytatásról, illetve hogy milyen formában lehet befejezni ezeket.

Megjegyezte, optimista a folytatással kapcsolatban, és meglátása szerint

a nyári időszakban nyitott uszodákban, verőfényes napsütésben lehet majd mérkőzéseket rendezni.

Mindez természetesen komoly előkészítő munkát igényel – magyarázta, ugyanis van, hogy az MVLSZ 200 találkozót bonyolít le egy héten.

Vári Attila elmondta,

optimális esetben a csapatok júliusban edzésbe tudnak állni,

a nagyjából egy hónapos felkészülés után pedig ugyanennyi idő állna rendelkezésre a mérkőzések lebonyolítására.

(MTI)