Címlap Kultúra Vidnyánszky A...

Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteki közleményéből - nem túl nagy meglepetésre.

A kuratórium tagjai Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója. 

Augusztus 1-jétől hat másik egyetem alapítói és fenntartói jogai kerülnek vagyonkezelő alapítványokhoz. Az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem tartozik ezek közé – számol be az Index.

Az ITM szerint az új finanszírozási formában az intézmények rugalmasabban, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre. Mint írják,

„a kormány célja, hogy a korszerűbb és kiszámíthatóbb működési környezet növelje a felsőoktatás versenyképességét, és így a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek”. 

Az állam az érintett felsőoktatási intézményekkel 2022-től hosszú távú keretszerződések keretében alakítja ki a finanszírozási alapelveket. Azt írják – ismerteti a lap,

az új működési modell a jövőben is biztosítja minden hallgató számára az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét, az oktatókat, dolgozókat pedig munkaviszonyban foglalkoztatják mostantól a közalkalmazotti státusz helyett.