Címlap Politika „Saját ...

„Saját közleményében ismerte be Péterffy, hogy fogalma sincs a városirányításról” – mondja az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nagyobbik ellenzéki párt is megszólalt a mai nyilatkozat-háború után, amely Péterffy Attila polgármester és Soltész Miklós államtitkár között folyt. Utóbbi szerint Péterffy tételesen hazudik, ezt számokkal is igyekezett alátámasztani; míg a polgármester szerint továbbra is tény, hogy a kormány nem segít Pécsnek. Éppen Péterffy ezen mondata és indoklása volt az azonban, amely megszólalásra késztette az ellenzék frakcióvezetőjét: Csizmadia Pétert.

„Saját közleményében ismerte be Péterffy Attila (minden bizonnyal véletlenül), hogy fogalma sincs a városirányításról, de még a saját felelősségi köréről sem. Bár eddigi nyilatkozataiból ezt eddig is láthatták a pécsiek, de azt nem, hogy egyetlen olyan szakember sincs mellette, aki ezekre időben merné vagy tudná figyelmeztetni, azt megelőzendő, hogy

ne járassa le se önmagát, se a városunkat még jobban

– indítja a közleményét a frakcióvezető.

„Soltész Miklós államtitkár ma tételesen, számokkal és tényekkel cáfolta Péterffy Attila rágalmait: miszerint a kormány magára hagyta volna Pécset. Pécs polgármestere erre írt egy sértődött hangú választ, amiben véletlenül elismerte, hogy fogalma sincs, hogyan kell egy várost irányítani és menedzselni, és egyáltalán, mi lenne a dolga neki, mint polgármesternek – a facebookozáson túl – írta Csizmadia.

„Azt írta ugyanis Pécs első embere, hogy azért tény szerinte, hogy a Kormány nem segíti Pécset, mert ‘cégeinket, intézményeinket magunk látjuk el védőeszközökkel, fertőtlenítőszerrel, az idősek, rászorultak ellátásáról egyedül gondoskodunk‘ – idézi a polgármester mondatait a fidesz pécsi frakcióvezetője.

„Fel kell hívnom Péterffy Attila figyelmét, hogy az önkormányzat cégeinek, intézményeinek működtetése a polgármester feladata, nem pedig másé! Nem a Kormánynak kell gondoskodnia a város különféle gazdasági és egyéb társaságairól, hanem a polgármesternek, mint tulajdonosnak.

– magyarázza a nyilvánvalót a politikus, aki még megjegyezte azt is, „mindezek ellenére kb. kétmilliárd forinttal támogatja például Pécs kulturális intézményrendszerét – ZSÖK, Nemzeti Színház – a Magyar Állam már évek óta, amelyhez a városnak csak kiegészítést kell hozzátennie”.

Ezzel azonban még közel sem ért mondandója végére Csizmadia.

„Felfoghatatlan komolytalanság azt várni a magyar Kormánytól, amely az egész országban szervezi a járvány elleni védekezést (hiteles nemzetközi statisztikák és WHO nyilatkozatok szerint igen jól), hogy emellett még a pécsi önkormányzat cégeiről, társaságairól is gondoskodjon” – folytatta.

„Egyébként pedig Péterffy Attilának felesleges tudnia azt, hogy pontosan hány COVID beteg van Pécsen, mivel úgy kell(ene) döntéseket hoznia a szakmai ajánlások szerint, mintha mindenki beteg lenne! Ez a lényege a kijárási korlátozásnak és a távolságtartás elvének is” – teszi hozzá a politikus.

„Ezeket a betegadatokat azoknak kell tudnia, akik a betegek gyógyításával foglalkoznak, és ezek a pécsi szakemberek, ezért például a Pécsi Tudományegyetemen tudják is. Ők gyógyítanak, Péterffy Attilának pedig várost kellene végre vezetnie, felelős döntéseket hoznia, nem csak facebook-követőit hevítenie”

– szúrt oda a lelkesen facebookozó és boldogan szelfiző polgármesternek a fiatal politikus.

„Tisztelettel, de határozottan megkérem Péterffy Attilát, hogy a duzzogás és a másokra mutogatás gyakorlatával szakítson, és vállalja azt a felelősséget, amire megválasztották: hozzon végre szakszerű és gyors döntéseket Pécs, a pécsi polgárok és a pécsi cégek érdekében” – zárta a véleményét a fidesz pécsi frakcióvezetője.

Aki nem tudná, hogy miről van szó, annak ezt a cikkünket ajánljuk, a Pécs Aktuál írta meg elsőként: