Címlap Arc Nyőgéri Lajos...

Nyőgéri Lajos is feljelentette a szomszédait terror alatt tartó ismerősét

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lapunk kérdéseire nem reagált, de hosszú és személyeskedő közleményben jelentette be Pécs MSZP-s alpolgármestere, hogy maga is feljelentést tett az ellen a család ellen (Gy. család), akik igen jó városvezetői kapcsolatokkal bírnak, önkormányzati bérlakásban lakhatnak jó ideje, de rettegésben tartják a szomszédaikat, és a gondjaikra bízott, fogyatékos fiatalembert is rendszeresen bántalmazzák és éheztetik is – legalábbis Hencsei Zsolt, a TK képviselője, valamint videófelvételek szerint.

Az érintett család nőtagja – üzlettársként – nem mellékesen 15 milliót kapott az MSZP-től. A nő másik társa a betéti társaságban a mostani pécsi MSZP-s alpolgármester, Nyőgéri Lajos felesége volt.

A TISZTA KEZEK FRAKCIÓ EGYÉRTELMŰEN NYŐGÉRIHEZ KÖTI A BALHÉS CSALÁDOT, ILLETVE ARRA UTALNAK, HOGY AZ MSZP-TŐL ÉRKEZŐ MILLIÓS MEGBÍZÁSOK MÖGÖTT VALÓJÁBAN AZ ALPOLGÁRMESTER ÁLL, GY. L.-NÉ PEDIG CSAK EGY STRÓMAN.

Szerdán megírtuk, Hencsei Zsolt feljelentést tett az ügyben, és elmondásából úgy tűnt: Nyőgéri nem ment el a rendőrsége. Lapunk múlt heti, egyebek mellett ezt firtató kérdéseire sem reagált az alpolgármester.

Most Nyőgéri hosszú, személyeskedő közleményben reagált, és üzent a Tiszta Kezek képviselőjének. Egyebek mellett azt írta Hencseinek címezve, hogy „szánalomra méltó érzés lehet minden nap egy olyan frakció tagjaként a tükörbe nézni, amely elárulta a demokrata pécsieket. Azokat, akik az előző választásokon a tohonyaság, a mutyi, a hozzá nem értés, azaz a csőd- és a Fidesz-mentes, független Pécsre szavaztak. Ön és frakciótársai inkább kezüket-lábukat törve igyekeznek botrányosnak látszó ügyeket szállítani gazdáik propagandagépezetének. Eleget téve a NER elvárásainak, megdolgozva támogatásukért. Félrevezetéssel elterelve a figyelmet a Fidesz valódi botrányairól, a bántalmazott gyermekekről, a tönkretett termőföldekről, a megbetegített akkugyári munkásokról”.

Nyőgéri azt írta, hogy „már február 22-én feljelentést tett, a levelét pedig már kézhez is vette a rendőrség”. Vagyis nem személyesen, hanem levélben értesítette a nyomozóhatóságot.

„Én eleget tettem az állampolgári kötelességemnek, és ígéretemhez híven a lehető legrövidebb úton a hatóságokhoz fordultam az ügy mihamarabbi tisztázása végett.

Mulasztásban így legfeljebb Ön van, képviselő úr. Ön használta fel egy hazug, átlátszó politikai cirkuszra az ügyet. Önnek kell számot adnia róla, hogy politikai érdekből mennyi ideig ücsörgött a birtokába került felvételeken, és azokat végül miért egy NER-propagandalaphoz, és miért nem a hatóságokhoz juttatta el”

– fejtegeti az alpolgármester.

Fontos részletekről nem ír Nyőgéri

Sajnos fontos részletekről nem ír közleményében a pécsi MSZP-s alpolgármester.

Korábban kértük Nyőgérit, hogy kommentálja azt a felvetést, miszerint Gy-né csak egy srtróman, és valójában ő áll a 15 milliós MSZP-s pártmegbízás mögött. Emellett megkérdeztük, hogy befolyásolta-e az MSZP-t vagy Tóth Bertalant (aki akkoriban elnöke volt a pártnak, és szintén pécsi), hogy kössön, kössenek szerződést a céggel, amiben felesége is benne volt? Érdekes lehet az is, hogyan talált egymásra Gy. L.-né és Nyőgéri felesége, aki egyébként a Városháza egyik vezető munkatársa is. Honnan ismerik egymást és miért döntöttek közös vállalkozás indítása mellett?

Tudhatott róla hetekkel ezelőtt?

Arról sem ír a levelében Nyőgéri Lajos, hogy

maga is tudhatott a család botrányos ügyeiről, még jóval azelőtt, hogy Hencsei Zsolt nyilvánosságra hozta volna az ügyet a múlt keddi Közgyűlésen.

A TK képviselője ugyanis éppen azzal indokolta a nyilvánosságot az ülésen, hogy Nyőgéri Lajos azt kérte tőle: csendben intézzék el az ügyet, de mivel hetekig nem történt semmi, ezért fordult a polgármesterhez Hencsei.

Mint arról a Pécs Aktuál elsőként beszámolt és videókat is bemutattunk, éhezteti „házi szolgáját” a pécsi alpolgármester feleségének üzlettársa, aki ezért kutyatápot kénytelen enni a Tiszta Kezek szerint.



Megírtuk és bemutattuk azt is, hogyan verik a fogyatékos fiatalembert, aki egy négyéves gyermek értelmi szintjén áll, Gy.-ék pedig a gyámjai.