Címlap Arc Pécsi „...

Pécsi „elszámoltatás”: 22:0 az eddigi állás, de a polgármester elégedett!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Százmilliós nagyságrendben költött eddig egy szűk ügyvédi körre a város, de amint azt most megtudtuk, a 22 feljelentésből eddig egyetlen ügyben sem sikerült komoly áttörtést, ítéletet elérni. A meglepő az, hogy Péterffy Attila mégis elégedett – legalábbis ezt adta elő a PécsTV-ben. Szavaiból viszont az világlik ki, mintha mégsem lenne az, és el is jutott addig, hogy ő „csak elszámoltatást” ígért, de azt nem, hogy az sikeres is lesz, illetve, hogy az ügyeket ki is fogja-e vizsgálni a hatóság.

Mindezt így adta elő:



Arról már többször is írtunk, hogy meglehetősen kudarcosnak tűnik a rejtélyes és titkos pécsi „átvilágításokat” követő elszámoltatás; ráadásul a városvezetés rejtegeti, hogy pontosan mit is tárt fel egy szűk ügyvédi kör – több tízmillióért. Olyannyira, hogy a „jelentéseket” sok esetben még azok a cégvezetők sem láthatták, akiknek milliókat kellett fizetni érte.

Bár a városvezetés összehozott egy weboldalt, amin rendkívül látványos számokat – „visszaszerzett vagyont” – tüntet fel, erős a gyanú, hogy ez nem egyéb mint kommunikációs trükk. Ráadásul a számok sem stimmelnek az oldalon, ugyanis míg azon például 34 „feltárt ügy” és 25 feljelentés szerepel, addig Péterffy Attila most 22 feljelentésről beszélt, amelyeket „nagyon-nagyon gondosan mérlegeltük és elemezgettük, hogy mi az a 22 ügy, aminek meg kell állni”

– magyarázta.

Eddig viszont egy sem állt meg! A polgármester rögtön meg is magyarázta, miért nem álltak meg.

„Mind a 22 ügyben megtörténtek a feljelentések, ezeknek jó részében sajnos azt kell mondjam, hogy a magyar jogsegélyszolgáltatás nem nagyon segítette eddig a munkánkat. Ez azt jelenti, hogy a nyomozó szervek kényszerből, nagy többségében nem folytatták le az eljárásokat” – vádolta meg sokadszorra is korrupcióval a rendőrséget és az ügyészséget a pécsi polgármester, ezúttal viszont kamerába is bemondva ezeket a súlyos állításokat.

Péterffy Attila mondandója abból a szempontból is szomorú, hogy ebből arra lehet következtetni:

a polgármester – és/vagy Bodnár Imre elszámoltatási terminátor – láthatóan előre eldöntötte már, hogy ki a bűnös, és ki az ártatlan. A demokráciákban alapvető ártatlanság vélelmével tehát nem igazán törődik a pécsi polgármester,

és ha a rendőrség, vagy az ügyészség nem osztja a nézeteiket, akkor az azért van, mert korruptak, és nem azért, mert mondjuk nem találták kellően megalapozottnak a nagy nyilvánosság előtt beharangozott vádakat.

A rendőrség azonban korábban lefolytatta az eljárásokat (sőt, egyes ügyekben még mindig folyik nyomozás) – Szekszárdon és Pécsett is, erről voltak is hírek anno, de egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló jeleket, különösen azok után, hogy a bevádolt felek bizonyítékait is megismerték.



Talán nem túlzás kijelenti, hogy egyelőre a pécsi „átvilágítások” és „elszámoltatások”, és a nyomukban járó heves kommunikáció csak arra jók, hogy

fenntartsák a látszatát annak, hogy bűncselekmények sokasága történt Pécsett a fideszes városvezetés alatt.

Legutóbb Hoppál Péter jelentette be, hogy pert nyert, mert hamisan vádolták meg a feleségét.



Kapcsolódó tartalom: