Címlap Politika Jog mögé bújt...

Jog mögé bújtatott politikai boszorkányüldözés folyik Pécsett?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az igazság realtív - szokták mondani, mint ahogy azt is: mindenkinek megvan a maga igazsága. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy a politikai kurzus-váltásokkor szokásos sárdobálás új szintre lépett Pécsett, mégpedig egy ravaszabb szintre, ahol profi időhúzás folyik (majd). Persze az is lehetséges, hogy ezt csak azok mondják most, akiket éppen pellengérre állítanak. Hogy ez a pellengérre állítás mennyire jogos, azt ember legyen a talpán, aki képes most megmondani. Mert később már egyértelmű lesz, épp csak ehhez évek fognak eltelni, mire kiderül. 

Már korábbi interjúkban is előkerült az a vélemény, miszerint az új városvezetés az átvilágítás ürügyén politikai boszorkányüldözésbe kezdett. Erről beszélt elsőként a nyíltan megvádolt Szentgyörgyi Dávid, a Pécsi Vagyonhasznosító volt vezetője.

Vincze Balázs, a ZsÖK korábbi vezetője szintén részletesen cáfolta már a vele szembeni vádakat, amelyeket a polgármester főátvilgítója fogalmazott meg a Népszavában.

És ez után derült ki, hogy az előzetes hírek ellenére a rendőrség sem nyomoz a ZsÖK-ben, pedig korábban másról szóltak a hivatalos hírek.

Most ennek a politikai háborúnak érkezett el egy újabb állomása, Péterffy Attila ugyanis közleményt adott ki, amelyben azonban a hírbe hozott ügyvéd szerint nem mondott igazat. A polgármester azt állította és sugallta a mai írásban, hogy van foganatja az átvilágításoknak, az ügyvédnő azonban másképp látja ezt. (A hivatalos közleményeket ebben az ügyben IDE KATTINTVA lehet elolvasni.)

Az ügyvédnőt, Kamondi Mónikát telefonon értük el. Azt mondta, Péterffy Attila – vélhetően ügyvéd tanácsadója javaslatára – hamis színben tüntetett fel egy hivatalos eljárást, amellyel egyébként ő maga is egyetértett és szorgalmazott korábban az Ügyvédi Kamaránál.

– Alapos okkal gondolom úgy, hogy Pécs polgármestere és a mögötte álló üzleti és ügyvédi körök politikai boszorkányüldözést folytatnak, ehhez pedig megpróbálják felhasználni és lejáratni azokat a szakembereket – köztük engem is, akik az elmúlt években Pécs érdekében dolgoztak a városvezetéssel vagy a cégekkel – magyarázta.

Ügyvédként tisztában vagyok azzal, hogy a laikusok számára bármit és annak ellenkezőjét is meg lehet magyarázni a jog nyelve mögé bújva. Joggal gondolom úgy, hogy most ez történik Pécsett. Igaztalan és jogilag nonszensz eljárásokkal is lehet húzni az időt, akár éveket is lehet „nyerni” vele, ameddig egy-egy eljárás jogerősen lezárul. Ezen idő alatt pedig könnyen lehet mutogatni valakire, könnyen be lehet sározni a hírnevét

– tette hozzá.

Kamondi szerint a lelkiismerete tiszta.

Állok bármilyen vizsgálat elé most és a jövőben is, de egyúttal hangsúlyozom, minden vizsgálat végén meg fogom indítani a szükséges jogi- és egyéb lépéseket azokkal szemben, akik igaztalanul, politikai érdekből és személyes gyűlölettől vezérelve engem, a munkám és a kollégáimat megpróbáltak besározni és meghurcolni

– jelentette ki.

Nem teljesen kizárható az sem, hogy ez a mai polgármesteri közlemény is csak egy „elterelés”, miután a helyi ellenzék a napokban robbantott ki egy újabb kényesnek látszó ügyet. Eszerint Péterffy Attila főátvilágítója nem éppen szabályosan járt el, amit a polgármester le is tagadott, de elhibázta. Erről az ügyről írtunk már részletesen itt; mint ahogy Bodnár Imre cáfolatáról is írtunk bővebben.

Mindenesetre sok konkrétumot még nem tudni a cégek átvilágításáról, ennek határidejét is meghosszabbította a polgármester az eredeti tervekhez képest, de információink szerint már az is lejárt.