Címlap Balhé Még mindig le...

Még mindig lehangoló képet fest a Mandulás: szalagtenger és összedőlt épületek a Mecseken

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több száz méternyi szalag és összefirkált, omladozó épületek emlékeztetnek arra, hogy egykor kalákában állt neki a városvezetés a romos kemping PR-takarításának, miután egyre több hír szólt arról: bűnügyi nyomozás folyik azért, amiért a területért cserébe egy kéthektáros, parkosított területet adtak oda az MSZP-közeli vállalkozásnak a Kodály Zoltán úton.


Hűtlen kezelés gyanújával a nyomozás még mindig tart, a Mandulás Kemping pedig továbbra is romos.


Komoly fogadkozás volt korábban, hogy kitakarítják a volt kempinget, sőt a Mandulás rendbetételéről még kérdőívet is kitöltettek a pécsiekkel. Ehhez képest a napokban ez fogadott bennünket, amikor kimentünk a területre:

Ami egy aranyos kis csavar a történetben, kedves a szíveknek is, hogy legalább egy ROVARHOTELT azért „felhúztak” a területre! Így a bogaraknak (nem rovaroknak!) azért jó.


Öt nyomozás is folyik egyébként olyan ügyekben, amelyek érintik a városvezetést. Ezekről itt írtunk bővebben: