Címlap Balhé Péterffy elis...

Péterffy elismerte, tudott az alpolgármestere összeférhetetlenségét felvető szerződéséről, amiért Ruzsa pénzt fogadott el!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tiszta Kezek Frakció továbbra is aktív abban az ügyben, amelyet ők ástak elő. Bognár Szilviáék szerint ugyanis Péterffy Attila jobbkeze, legfontosabb munkatársa és alpolgármestere, Ruzsa Csaba törvénytelenül vehetett fel számításaik szerint nagyságrendileg 40 millió forintnyi közpénzt. Ruzsa ugyanis egy cégtől is fizetést vett fel 18 hónapon keresztül, de ezt a törvény szerint nem tehette volna meg; így a TK szerint az ezen időszakban felvett alpolgármesteri fizetését, ezt a 40 millió forint körüli összeget, vissza kell fizetnie.

Ruzsa úgy védekezett, hogy ő tudományos munkát végzett, ami kivétel a törvényben, de szerződését – amely ezt megerősíthetné, esetleg cáfolhatná – nem hajlandó megmutatni lapunk többszöri kérésére sem.

Bognár Szilvia ezért egyebek mellett azt kérdezte meg Péterffy Attilától a keddi közgyűlésen, hogy Ruzsa Csaba tájékoztatta-e őt a céges szerződéséről, illetve a frakcióvezető szerette volna tudni azt is, hogy ha az összeférhetetlenség bebizonyosodik, akkor hajlandó-e kezdeményezni Péterffy méltatlansági eljárást alpolgármesterével szemben?

A polgármester válasza meglehetősen érdekesre sikerült, és a leglényegesebb pontnál egyenesen közölte Bognárral: nem akarja tudatni vele a lépéseit. Ugyanakkor azt elismerte: tudott Ruzsa céges megbízásáról.

Mutatjuk ezt a rövid megnyilvánulást videóban is:


Bognár Szilvia Csizmadia Péternek is nekiszegezett néhány kérdést az ügyben, és arra volt kíváncsi, hogy tudományos munkát végeztek-e Ruzsával, vagy sem. Az önkormányzat által delegált másik tag ugyanis éppen a fideszes frakcióvezető volt abban a cégben, amiben Ruzsa is tevékenykedett (igaz, Csizmadia esetében nincs összeférhetetlenségről szó a törvény szerint).

A szerződésben nincs „tudományos” kitétel

Csizmadia most is megerősítette, nem tudományos munkát végzett, hanem szakmait, befektetéseket kellett véleményezniük, döntéselőkészítő munkát végeztek. Közölte, a maga részéről nyilvánosságra is hozza a szerződését, mert az nem titok, közérdekű adat. Azt a fideszes frakcióvezető nem tudja, hogy Ruzsának ugyanolyan szerződése volt-e, mint neki, de Bognár szerint alappal feltételezhető, hogy ugyanarra a feladatra ugyanolyan szerződést kaptak.

A lapunk birtokába került megbízási szerződésben egyáltalán nincs szó „tudományos” munkáról, hanem hangsúlyosan szakmai feladatról írnak benne.

A szerződés pontosan rögzíti a szakmai feladatokat

A szerződésből az látszik, hogy itt gyakorlatilag egy vállalkozásfejlesztési üzleti tanácsadásról van szó.

Bognár Szilvia: Ruzsa Csaba sumákol, bennünket pedig hiába fenyegetnek

A Pécs Aktuál megkereste Bognár Szilviát. A frakcióvezető lapunknak azt mondta, „Ruzsa Csaba sumákol ebben az összeférhetetlenségi ügyben, mert ha nem így lenne, akkor már nyilvánosságra hozta volna a szerződését, ami ezt a kérdést tisztázhatná azonnal”. Az alpolgármester viszont mégsem ezt teszi.

A Pécs Aktuál kétszer is kérte írásban Ruzsa Csabát, hogy juttassa el szerkesztőségünknek a vonatkozó céges megbízási szerződését, de egyszer sem reagált az alpolgármester. Az ATV is kérte már erre, de nekik sem adott érdemi rerakciót. 

Bognár Szilvia megerősítette, amit korábban is bejelentettek: méltatlansági eljárást fognak kezdeményezni az alpolgármesterrel szemben, mert törvénytelenül járt el álláspontjuk szerint, és nagyságrendileg 40 millió forint közpénzzel „károsította meg a pécsieket”, ennyi pénzt vett fel ugyanis jogtalanul.

– Alappal feltételezzük azt, hogy egy komoly érdekkör szeretné megmenteni a lemondástól, illetve idő előtti távozásától és a közpénz visszafizetésétől az alpolgármestert. A Kormányhivatal sem tűnik éppen a törvényesség legádázabb őrének ebben az ügyben, ami minimum furcsa. Annak örülök, hogy Péterffy Attila elismerte, hogy tudott Ruzsa szerződéséről, ez az információ a későbbiekben még fontos lesz – mondta Bognár Szilvia, aki annyit még hozzátett:

fenyegető üzeneteket kapott, hogy „szálljanak le Ruzsáról”, de „sem a frakciónk tagjait, sem engem nem lehet megfélemlíteni, ebben komoly rutint szereztünk már az elmúlt években, bennünket hiába fenyegetnek”

– mondta zárásul.

Továbbra is várjuk a Kormyáhivatal válaszait

A Pécs Aktuál csaknem tíz napja várja a Kormányhivatal válaszát ebben az ügyben. Lapunk általános kérdéseket tett fel a hivatalnak, erre voltunk csak kíváncsiak. Amint reagálnak, beszámolunk róla.

„Általánosságban szeretnénk érdeklődni és szeretnénk kérni a jogi álláspontjukat.

1/ Ha egy főállású alpolgármesterről tényszerűen kiderül, mondjuk a szerződése alapján, hogy az Mötv. szerint összeférhetetlen volt a hivatalával, mert olyan tevékenységet végzett és mert fizetést vett fel – miközben alpolgármesteri tiszteletdíját is felvette, akkor milyen szankciókra számíthat?

2/ Mi történik abban az esetben, ha már nem összeférhetetlen, de például korábban – miközben hivatalban volt – 18 hónapon keresztül az volt, és ezt nem jelentette be, nem jelezte akkor, azon időszak alatt a Közgyűlésnek?

3/ Mi a sorsa a jogtalanul felvett tiszteletdíjnak/fizetésnek, elsősorban a közpénznek, hiszen nem a céggel, hanem az önkormányzati tisztségével kapcsolatban volt összeférhetetlen?

3/ Egy vármegyei Kormányhivatal mikor és hogyan járhat el pontosan ilyen ügyekben, milyen lépései, menetrendje vannak ennek az eljárásnak, és meddig tart a Kormányhivatal hatásköre?”