Címlap Balhé Szakmaiatlann...

Szakmaiatlannak tartja a város új szlogenjét: lelépett a pécsi Városháza marketingvezetője is

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint azt a Pécs Aktuál megírta: két vezető után távozott a Városházáról a Gazdaságfejlesztési Főosztályhoz tartozó marketingosztály vezetője, Markó Ildikó is. Mivel az önkormányzat hallgat a távozások okáról, lapunk több városházi informátorával is beszélt, ezek alapján rekonstruálni lehet, hogy mi történhetett, amiért ez az – egyébként Budapesten multis, piaci versenyszférában sikereket elérő – vezető is inkább továbbállt. Vagyis kénytelen volt továbbállni – egészen pontosan.

Előzetesen annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy eredetileg a „városmarketing, a befektetésösztönzés és a turizmusfejlesztés” miatt találta ki az új városvezetés a Gazdaságfejlesztési Főosztályt. Ennek a szervezeti egységnek elméletileg az lenne a feladata, hogy „a befektetők hathatós támogatása mellett összehangolja a megyei és városi marketingtevékenységeket, ide értve a tervezés és végrehajtás teljes folyamatát, valamint a turisztikai fejlesztéseket is”. A főosztályról mindeddig azonban nem sok „termék” jött ki – olyan legalábbis biztosan nem, amit a nyilvánosság is megismerhetett. Mi egy dalról tudunk, amiben szerepük volt; a Pécs Nyitva kampány is oda köthető, végeztek egy márkakutatást (de azt el kell kérni, nem szabadon elérhető), illetve most legutóbb Pécs új szlogenjét adták a városnak, ha egyáltalán szerepük volt ebben, mert ez nem teljesen világos, ahogy az majd kiderül.

A mi kis falunk

Egyik belső informátorunk szerint a Gazdaságfejlesztési Főosztály inkább egy kis falura hasonlít, mint professzionális szakmai szervezetre. Alapjaiban határoz meg mindent ugyanis – elmondásuk alapján – a személyek közötti dinamika, amire többen is inkább a „féltékenységi csaták”, „kinek nagyobb a micsodája” és a „szarkeverés” kifejezéseket használták.

Az osztályon dolgozó maroknyi szakember nemigen kerülhet a polgármester közelébe, Péterffy Attilával talán ha egyszer-egyszer sikerült nekik személyesen is szót váltani – ide értve a marketingosztály vezetőjét is, akinek ez szintén nem ment 2020 őszi munkába állása óta. A polgármester és a szakapparátus dolgozói között ugyanis ott van a főosztály vezetője, Varga Péter, aki alatt pedig az asszisztensnője van. Ez utóbbi időnként „besegít” egyes projektbe is, mint például a város bora választásba, és komoly személyes befolyással bír a főosztályvezetőre – informátorunk állításai alapján.

A távozó marketingvezető azután döntött inkább a lelépés mellett, hogy – miközben munkájával szemben semmilyen érdemi kifogás soha nem érkezett – alacsonyabb beosztást ajánlottak meg számára a Polgármesteri Hivatalban, de ezt nem fogadta el. Bár munkájába felülről – a politikai vezetésből – sosem szóltak bele, az osztályon sorozatos belső harcok voltak jellemzők közte és Varga Péter egyik bizalmasa között, olyannyira, hogy úgy érezte: az információk jó részétől is elszigetelték, így csak nagyon nehezen tudott eredményesen dolgozni.

Nyíltan ellenezte a szlogenpályázatot

Megtudtuk azt is, a Városháza marketingvezetője sokáig nyíltan is ellenezte, hogy a politikai városvezetés látszólag a városlakókra bízza Pécs új szlogenjének kiválasztását, ez ugyanis olyan helyeken, ahol számít a szakmaiság és a brand, komoly munkának számít; és sohasem a végfelhasználó találja ki, maximum azonosul vele és ezért használja. A szakemberek általában komolyan megtervezik ezeket a szlogeneket a különféle mérések és a termékre – ebben az esetben a városra – jellemző szempontok szerint.

Pécsett nem így történt. Bár a szlogen kiválasztásának pontos körülményei nem ismertek, azt több forrásunk is megerősítette, hogy a végül győztesnek kihirdetett „Mediterrán szerelem” szlogen előzetesen nagyon tetszett a polgármesternek is. Pletykák szólnak arról is, hogy a „mediterrán” szó a tolleri hagyományok és örökség miatt kerülhetett fókuszba, viszont úgy tudjuk, a marketingosztály ezzel kapcsolatban nem kapott semmiféle kérést a városvezetéstől előzetesen; hozzájuk ilyen információ nem jutott el.

Lenne jobb szlogen

Korábban – a PTE-vel közösen – az önkormányzat készíttetett egy országos felmérést Pécsről, hogy tudni lehessen, hol áll a „Pécs” márka. Ez alapos kutatás volt, amiből rengeteg minden kiderül – a hozzáértők számára. A nyilvánosságnak szánt kivonatos anyagot elkértük a Városházától, azt most elérhetővé tesszük olvasóink számára (mert bár nem titkos, de csak személyes kérésre adják ki bárkinek, nyilvánosan nem elérhető – a szerk.)

Az anyag részletes elemzését egy másik cikkben mutatjuk be, de az már most biztosnak tűnik, hogy a márkakutatás szerint egyáltalán nem „mediterrán” irányban kellene, vagy kellett volna tapogatóznia Pécsnek, ennél sokkal kifejezőbb, ötletesebb szlogent találhattak volna ki a szakemberek.

Falusi vendéglátásból érkezik az új vezető

A Pécs Aktuál megbízható forrásból úgy tudja, már megvan a távozó marketingvezető utódja is, aki az egyik ismert pécsi egyetemi tanár lánya. Falusi vendéglátással foglalkoznak, Palkonyán számos, igen igényesnek és ötletesnek kinéző érdekeltsége van férjével együtt: vendégházak, éttermek, borászat, szarvasgomba-ültetvény formájában. Volt közös akciójuk is a főosztályvezető családi érdekeltségébe tartozó kávépörkölő kisüzemmel is.

Férje leginkább szarvasgombával szeret foglalatoskodni, ő pedig eddig a vendégházakkal, értékesítéssel és marketinggel kapcsolatos teendőket látta el a családi vállalkozásban.