Címlap Egészség A szakember m...

A szakember már nem oltatja be magát koronavírus ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A virológus a koronavírus-megbetegedéseken kívül a majomhimlő magyarországi terjedésével kapcsolatban is nyilatkozott.

A nyári koronavírus egy anomália, mert eddig nyáron kevésbé volt jelen a vírus, illetve és a légúti megbetegedések, azonban most találkozhatunk emelkedő esetszámokkal – jelentette ki Rusvai Miklós az ATV Start műsorában, utalva arra, hogy a BA.5 omikronváltozat emelkedő esetszámokat okoz Romániában, Németországban és Portugáliában is.

Arra a kérdésre, hogy kell-e most emlékeztető oltás, a virológus azt mondta, ilyenre inkább ősszel, mint a nyáron lenne szükség, leginkább krónikus betegek és 80 év felettiek körében.

Véleménye szerint többet kellene azonban foglalkoznia a tudósoknak a védőoltások mellékhatásaival és a poszt-Covid-tünetekkel is, mert tudjuk, hogy léteznek, azonban nem tudunk róluk eleget. Rusvai Miklós elmondta még, hogy ő nem fogja magának az újabb védőoltást beadatni, mert bár „oltáspárti”, de nem „oltás-soviniszta”.

A majomhimlővel kapcsolatban kifejtette: másfél hónap alatt több mint négyezer embernél diagnosztizálták a betegséget, ami a virológus szerint a világban valójában 12 ezer fő lehet, csak nem mindenki tudja, hogy fertőzött, de ettől függetlenül még terjesztheti a betegséget. Ennek az oka, hogy amiket tünetekként ismerünk és képeken látunk hólyagokat, azok a legjellegzetesebb esetek. Azonban ezek a kiütések lehetnek herpesz- vagy pattanásszerűek is, ezek felismerése pedig már jóval nehezebb. Sőt lehet, hogy csak torokfájást okoz.

Jelenleg a homoszexuális férfiak körében a legelterjedtebb a vírus, de ez nem jelenti azt, hogy ez a csoport kaphatja csak el a vírust. Rendkívül fontos, hogy elkerüljük a stigmatizációt, mert a kommunikáció fontos a vírusok elleni küzdelemben.

Amennyiben valaki megfertőződik a vírussal, akkor sem kell aggódni, mert nincs tartós hordozás, három héten belül a gyógyulás teljes mértékű. Viszont a terjedést meg kell akadályozni, ezért a virológus szerint érdemes lenne úgynevezett gócoltást alkalmazni itthon is, vagyis azokat immunizálni, akik egy fertőzöttel kapcsolatba kerülnek, kerülhetnek.