Pap András válasza Heidl Györgynek, a BTK dékánjának.
Nyílt levél Heidl György barátomnak.
Kedves Gyuri!
Egy pécsi egyetemi tanár meghallgatta egy pécsi diáklány pesti gyűlésen elmondott beszédét, később elolvasta a lány igazgatójának nyilatkozatát, amiben az iskola nevében elutasítja a beszéd bizonyos vonatkozásait. Ezt követően a professzor tollat, azaz laptopot ragadott, és a neten kifejtette a véleményét. Ez a prof. Te voltál.
Jól mondom?
A gyűlést ’56 emléknapján rendezték Budapesten, az ellenzéki szervezetek tüntetésnek is szánták a tanárok mellett, a kormány ellen. A pécsi lány a Nagy Lajos Gimnázium diákja, szövege és előadása könnyen elérhető. Az igazgatói nyilatkozat – szabad szólásjogának elismerése mellett – nem a diáklányt, nem is beszédének egészét utasítja el, hanem minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját.
Te filosz vagy, jól olvasom?
Hogy ízléses dolog-e ’56 ünnepén egy elharapózó háborús válság idején, idegenből fizetett szervezetekkel, (amúgy már megígért) béremelésért, a munkateher csökkentéséért, a tüntetés szabadságáért, egy szabadon választott kormány ellen tüntetni? Ki-ki döntse el maga!
Hogy lelkiismeretes dolog-e egy érettségi előtt álló diáklányt ’56 ürügyén, átlátszó, többszörösen provokatív szándékkal, tartalmukban összefüggéstelen, céljukban zavaros, hangütésükben egysíkú, hergelő érzelmi hatásukban kiszámítható szólamok hangoztatására bírni, a szülei részéről pedig oda elengedni, egy láthatóan védtelen és felkészületlen lényből politikai celebet, majd lehetőleg áldozati bárányt kreálni? Ha engem kérdeznek: ez politikai prostitúció, bűntény.
Te minek tartod, Gyuri?
Aztán ott van az iskola, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Alma Materem. Kicsit én is ő vagyok. Végzős diákom elmegy tüntetni (nyilván hívják,) ott színpadra küldik, zavaros dolgokat mond, becsmérlő gúnnyal illeti a nemiség kérdésében az egyház tanítását és az iskolát. Néhol kéretlenül védeni akarja, hol önellentmondásosan vádolja a tanárait, nyomatékul trágár szavakat használ, produkciója egyértelműen rossz fényt vet rám – bárcsak kimaradhatnék ebből a provokációból! Mit tehetek? Ha cselekedete rendtartásba ütközik, megfenyíthetem. El nem tanácsolhatom, mert nem tehető felelőssé minden tettéért, kirúgásával pedig a saját pedagógiai kudarcomat ismerem el, és keresztény hitvallásomat hazudtolom meg. Ha viszont a nyilvánosság előtt megvédem magamat szerencsétlen vádjaival, stílusával szemben, azzal őt magát is védem a saját gyarlóságával szemben. Ehhez jogom van – már csak a szabad szólás elvén is.
És ekkor jössz Te, Gyurikám.
Szakmai tekintélyed teljes súlyával beleállsz egy többosztatú, közéleti-politikai, kulturális, oktatásügyi, irodalmi-esztétikai és nem utolsósorban etikai vitába. „Egy pécsi gimnazista diáklány felment a színpadra” – kezded. Nem a Nagy Lajos Gimnáziumnak a mi időnkben még tornateremként is szolgáló színpadára. Nem: a lány egy budapesti ellenzéki tüntetés szónokaként lépett fel, „és elmondta a slam poetry műfajban írt szövegét az erkölcsi, szakmai és anyagi szempontból is megalázott és kiszolgáltatott tanárai mellett” – folytatod. Hagyjuk most, hogy nem elmondta, hanem fölolvasta a már máskor is előadott, és előre leírt, tehát nem spontán szöveget! Hagyjuk most, hogy a tanárai valóban megalázottnak és kiszolgáltatottaknak érzik-e magukat valamilyen szempontból, de ne hagyjuk kérdés nélkül:
Te komolyan gondolod, hogy ez az előadás, vagy ha úgy tetszik: narratíva a lány tanárainak jobb (erkölcsi, szakmai és anyagi) elismerését szolgálta, és lényegileg nem valami egészen mást? Tényleg az a véleményed, hogy a performansz valamely tekintetben értékelendő és értékelhető, adekvát kifejezése volt egy létező és fontos társadalmi jelenségnek?
Aztán Te, a keresztény, intézményvezető tanár nekimész egy keresztény intézményt vezető kollégádnak. Műfajelméleti hiányosságokkal és álszent képmutatással vádolod, mert egy politikai tüntetésen a saját diákja által előadott szöveg egyes – meg nem nevezett – részeit és előadásmódját megpróbálja eltávolítani az iskolája pedagógiai értékrendjétől.
Számon kéred rajta iskolafenntartó egyháza vélt vagy valós mulasztásait az elégtelen bérezés szóvá nem tétele miatt. Szemére veted, hogy ő nem kéri számon a keresztény értékek hivatalos képviselőin (talán saját felettesein?) a szólás szabadságát (?!), holott az igazgató saját nyilatkozatát is épp a gondjaira bízott, némiképp renitens nebuló szólásszabadságának elismerésével kezdte.
Eddig beértem azzal, hogy úgy tekintek Rád, mint egy harcos és indulatos esztétára, aki oly magabiztosan csörtet a politika sikamlós közegében, mint elefánt a porcelánboltban.
De van itt még valami.
Míg azon igyekszel, hogy pajzsot tarts a diáklány és produkciója elé, és megvédd az igaztalannak vélt támadásoktól, Te apaként és tanárként sem veszed észre, hogy e frusztrált kislány valójában áldozat, a szülői bornírtságra is alapozó gátlástalan politikai hiénák bántalmazottja, akit Te teljességgel téves önértékelésre késztetsz, és nota bene, vagy ha így jobban érted: fákjú Gyurikám!,
előszeretettel még bölcsészkari felvételt is kilátásba helyezel számára az általa szerinted felmutatott értékek, „a szabadságszeretet, a nyílt beszéd, a gondolkodás, a társadalmi kérdésekre és vitákra való nyitottság” (Nem kéne aládúcolni a tanszék plafonját?) alapján.
A fajvédők számarányuk alapján diszkriminálták a sárga csillagosokat az egyetemi felvételük során, bigott kommunisták az F jelű, fizikai munkás származású diákokat részesítették előnyben, most már legalább azt is tudjuk, hogy mely objektív kvalitások és minő narratívák járnak előnnyel a pécsi bölcsészkarra való bejutáskor.
Híved: Pap András
A szerző tanár, az MDF egykori politikusa, országgyűléis képviselője 1990-1994 között, majd az Összefogás Pécsért Egyesület tagja
A teljes bejegyzés ITT elérhető.
