A társulati szavazáson több mint 80%-ot kaptak, a többi pályázó között oszlott fel a maradék.
Mint arról a Pécs Aktuál beszámolt, négyen is pályáznak a Pécsi Nemzeti Színház februárban megüresedő direktori posztjára:
- Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven közösen
- Komáromi György
- Csányi László
- Bodor Johanna és Udvaros Dorottya közösen
A napokban belső, társulati szavazást tartottak a pécsi teátrumban, ahol a társulat komoly többsége tette le a voksát a Lipics Zsolt – Vidákovics Szláven páros programja, tervei mellett.
A belső szavazás alapján a Lipics-Vidákovics párosra 80,02%-a szavazott a társulatnak, Bodor Johannára 10,4% és Komáromi Györgyre 9,4%. Csányi László nem kapott szavazatot.
Mint azt megírtuk, jövő februárban új direktora lesz a Pécsi Nemzeti Színháznak miután Rázga Miklós szerződése lejár. A direktor a Pécs Aktuálon jelezte elsőként, hogy nem indul újra, mert szerinte összességében 277 millió forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia a teátrumnak, ami már komoly aggodalommal tölti el.
Fura helyzet
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint „további forrásigényt nem jelentett be a tárgyalások során” a pécsi önkormányzat, vagyis nem kérte azt a közel 160 millió forintot, amivel korábban még számolni tudott a Pécsi Nemzeti Színház. Így csak azt vállalta a város, hogy az állami támogatás szintjére emeli fel évek alatt a saját támogatását is. Ezzel az a fura helyzet állt elő, hogy miközben az önkormányzat sokkal mélyebbre kell, hogy a zsebébe nyúljon, a teátrumnak összességében sokkal kevesebb támogatása lesz a következő években a többi nemzeti színházénál.
2019-es bázis szerinti támogatások (millió Ft)
Önkormányzati támogatás | Állami támogatás | Összesen | |
2019 | 317 | 687 (527+160 kiegészítő) | 1 004 |
A létrejött (közgyűlés elé vitt) megállapodás szerinti támogatások (millió Ft)
Önkormányzati támogatás | különbözet a bázishoz képest | Államitámogatás | különbözeta bázishoz képest | Összestámogatás | különbözet a bázishoz képest | |||
2020 | 317 | + 0 | 527 | -160 | 844 | -160 | ||
2021 | 369 | + 52 | 527 | -160 | 896 | -108 | ||
2022 | 421 | + 104 | 527 | -160 | 948 | -56 | ||
2023 | 474 | + 157 | 527 | -160 | 1 001 | -3 | ||
2024 | 527 | + 210 | 527 | -160 | 1 054 | +50 | ||
Összesen2020-2024 | 2 108 | + 523 | 2 635 | -800 | 4 743 | -277 |
A csúszka segítségével húzhatja a táblázatot.