Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Eddig ilyenre még nem volt példa Magyarországon. És arra sem, hogy egy kísérletező kedvű, hobbikertész tegye ezt! Bár a növények nem élték túl az expedíciót, eddig soha nem látott fotókat közöltek a csodás csokorról. Íme!

Alig két óra kellett ahhoz, hogy 30 km magasságig szárnyaljon a csokor, amit a Pécs melletti Zsongor kertből „lőttek ki”

Bár a rakétákkal ellentétben, ez a magaslégköri ballon szép csendben szállt fel, az ötlet gazdája annál lelkesebben figyelte, mi vár a Mecsekről indított piros, fehér, zöld színekben pompázó növényekre. A tulipánok szinte majdnem „egyenesen” meneteltek felfelé, majd 30 kilométer magasságban elkezdtek zuhanni. Végül Abaligetnél, egy fán landoltak. De ne siessünk ennyire előre… Nézzük, ki, miért és hogyan hódította meg a közeli világűrt!

Rekordkísérlet a tulipánokkal

Indítás előtti pillanat (Igen, a szemfüles Olvasóink észrevehették: fordítva van a szalag. Ez is mutatja, mekkora volt az izgalom a kilövésnél)

Hadnagy Gergely tavaly ősszel 30 ezer tulipánt ültetett el a Pécs melletti Kővágószőlősön. Az itt megálmodott kertben (erről ITT ÍRTUNK) tulipán alakzatban helyezte el a növényeket, ami a levegőből szépen kirajzolódott. Ez viszont nem volt elég.

– Gondoltam, rekordkísérletnek sem utolsó, ha megpróbáljuk a közeli világűrt ezekkel a tulipánokkal meghódítani – kezdte Hadnagy Gergely, aki végzettségét tekintve villanyszerelő, de imád kertészkedni. Nem kellett sok utánajárás, hogy találjon egy különleges csapatot, akik pont az ilyen kihívásokért élnek.

Egy alföldi csapat, a DAMBAL segítette Gergelyt az expedícióban

Emelkedő tulipán háttérben a Mecsekkel

Magyarországon tíz éve lelkes fizikusok, csillagászok és meteorológusok csoportja kezdte a közeli világűr meghódítását. A Dél-Alföldi Magaslégköri Ballon Team (DAMBAL) immáron 23 sikeres expedíción vannak túl. Igaz, tulipánokat ezidáig még nem eresztettek a közeli világűrbe.

– Hamar belelkesültünk, amikor Gergely megkeresett minket. Bár már sok dolgot eresztettünk fel, ilyen növényeket még nem. Izgalommal vártuk, mi fog történni az ózonréteg felett, ahol bizony az UV-sugárzásnak ki vannak téve. De a mínusz 50-60 fokos környezetet is elég jól bírta a mecseki csokor – meséli Dr. Hegedüs Tibor, fizikus-csillagász, DAMBAL csoport vezetője.

10 nappal a tervezett indítás előtt be kell jelenteni

Bár a hobbikertész és a csillagászokból álló csapat majd’ fél éves egyeztetés után küldte fel a csokrot, maga az „eljárás” nem volt annyira bonyolult. Ellentétben a rakétázással – amivel szintén foglalkoznak Magyarországon – itt csak be kellett jelenteni az indítás időpontját és helyszínét.

– Megfelelő minisztériumi osztálynál kell jelezni, hogy egy pilóta nélküli, polgári légi jármű – mert ez így a hivatalos megnevezése – aktivitás fog történni, és akkor központilag értesítik a légtér felügyeletet, és ugye ez mindenképpen fontos, mert repülőgépeknek és más légi járművek aktivitásának ez lényeges – mondta Dr. Hegedüs Tibor.

A 3 kilogrammos ballon 5m/s alatt repült a magasba

A repülők „csíkjai”

– Lefelé egy ejtőernyő segíti, éppen ezért ugyanilyen lassan száll vissza is a földre a szerkezet – mondta a fizikus. A csokroknál viszont apró malőr történhetett, mert jóval gyorsabban ért földet Abaligetnél.

Igen, ott a Balaton a bal oldalon

– Azt hittük, messzebbre kell majd utaznunk. Számítottunk rá, hogy visszafelé majd elszáll Horvátország, esetleg Szerbia területére a szerkezet, de nem. Abaligetnél egy fán landolt. Még itt is szerencsénk volt, egy favágó csapat segített nekünk lehalászni a dobozt, amiben benne volt a kamera – tette hozzá Hadnagy Gergely.

Zuhanás előtti utolsó pillanat

A kísérletező kedvű kertész jövőre újabb adag, mecseki tulipánt szeretne az űrbe juttatni, ezúttal a 40 ezer méter feletti magasság a cél.

Az izgalmas expedíciót a Pécs Aktuál szerkesztősége is körmöt rágva figyelte. Gratulálunk az ötlethez!

EZ IS ÉRDEKELHET: