Címlap Közélet Ezek voltak a...

Ezek voltak a pécsi városvezetés legnagyobb botrányai idén!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Korábban Péterffyék jól sikerült, pozitív dobásait mutattuk be, most viszont következzenek az év leghangosabb politikai balhéjai. Mivel ezekből akadtak bőven, most csak a 10 legfontosabbat mutatjuk be röviden.

400 millió kiszedése a városi cégekből, avagy az osztalék ügy

Bár közfelháborodást ez a hír nem okozott; leginkább azért, mert el sem jutott a pécsiekhez, az első komolyabb balhé az úgynevezett osztalék ügy körül alakult ki Pécsett. Nem igazán volt divat az előző városvezetés alatt, hogy osztalékot szedtek volna be, vagy vettek volna ki az önkormányzati cégektől. Most azonban ez is megtörtént, de az igazi botrányt az okozta, hogy ebből csaknem 200 milliót nem is az önkormányzat, hanem Péterffy Attila egykori munkahelye, a francia multicég tehetett el. Az ellenzék azt is felrótta akkor a városvezetésnek, hogy ezzel az akcióval nagyjából egyidőben „körülbelül 200 millió forintot zároltak a pécsi óvodai rendszerből”. A városvezetés szerint minden szabályos és szerződésszerű volt.

Politikai támogatók és harcostársak kaptak állásokat

A Jobbik pécsi elnöke, Gyimesi Gábor “online marketing kommunikátorként” dolgozhat a ZsÖK-nél, alapbére pedig havi 450 ezer forint. Január 8-án kötötték meg a munkaszerződést, határozatlan időre az egykori középiskolai tanárral. Gyimesi Gábor aktív közreműködésével segítette Péterffy Attila választási kampányát, ezért többen arra tippeltek: ez az állás a jutalma.

Szintén aktív közreműködésével segítette Péterffy Attila választási kampányát P. Horváth Tamás. Ő lett a Kulturális Bizottság elnöke is a választások után, hogy hálából-e vagy sem, azt nem tudjuk. Az viszont tény, hogy ő is állást kapott a ZsÖK-ben. P. Horváth tavaly december közepe óta erősítheti a Zsolnay Örökségkezelő csapatát, fizetése 300 ezer forint. Külön érdekessége ennek a lehetőségnek, hogy anno Márta István – a cég egykori, országosan ismert vezetője – 5 nap után küldte el a jelenlegi bizottsági elnököt, amiért zsinórban rontotta el az email-ek kiküldését a sajtónak.

A ZsÖK-be bőven jutott pénz egyébként, miután az állam eltartja, idén például 1,9 milliárdot utaltak a cégnek – noha a járványhelyzet miatt igencsak csökkentett üzemmódban tudtak dolgozni, rengeteg rendezvény is elmaradt. A pénzre szükség is volt, mert összesen 724 millió forintnyi tartozást halmoztak fel novemberig, 175 partnernek tartozva kisebb-nagyobb összegekkel.

Nem csak ők ketten, hanem számosan kaptak még lehetőséget – egyesek rendkívül magas fizetésért, és akkor a prémiumokról még nem is szóltunk – a bizonyításra az új  városvezetéstől, erről ebben a cikkünkben is írtunk már, de fogunk is még a jövőben, mert a családi kapcsolatokat még nem mutattuk be. Pedig vannak azok is.

Bónusz: jogerősen elítélt, NAV-ügyek miatt eltiltott, MSZP-s alpolgármestere lett Pécsnek. A harmadik.

Előre lebeszélték a pályázatot: a híres „Mutyi-ügy”

Nem sokkal az új városvezetés felállása után egy “átvilágításra” írt ki meghívásos pályázatot a pécsi önkormányzat. Néhány korábban indított és TOP-os forrásokból finanszírozott szociális rehabilitációs programot (például eztezt és ezt) kellett átvizsgálni a hivatalos verzió szerint.

Bár a TOP-os projekteket az Államkincstár hivatalból ellenőrzi, az első ránézésre ezért teljesen felesleges “átvilágítás” ötlete mégis könnyen átcsúszott. Talán azért, mert ez már nem is az első ilyen eset lehetett, talán másért. Végül be is futott a győztes.

A lapunk birtokába került dokumentumok szerint azonban kiderült, hogy az egész folyamatot előre egyeztették: a kiírástól a nyertesig.

A győztes pályázó cég nevében eljáró férfi – aki személyesen ismeri a pécsi városvezetőket Facebookos fotók tanulsága szerint is – előre megbeszélte az egészet Péterffy Attila polgármesterrel. Ráadásul ezt még ő maga is leírta abban az emailben, amelyet Bognár Szilvia alpolgármesternek küldött – még a hivatalos kiírás előtt. 

Péterffy Attila szerint nem volt mutyi, nem volt korrupció, mert joga volt azzal szerződni, akivel akart, mivel ez szerinte “bizalmi munka” és erre jogi lehetősége is megvolt.

Hogy a sztori komoly sebet ejtett, mutatta az is, hogy lapunk ellen olyan szintű – heves személyeskedéssel és hazugságokkal teletűzdelt – lejárató akció indult el a városvezetésnek kedves baráti médiában és a városvezetésnek kedves facebookos csoportokban, hogy az még a legvadabb kampányokban is szokatlan (volt eddig).

Elbábozták a pályázatot: de már a kiírás napján tudni lehetett, ki lesz az új cégvezető

Új vezetőt akart „keresni” a városvezetés a Zsolnay Örökségkezelő élére, ezért pályázatot írtak ki mindenféle szakmai szempont alapján. A keresni szót azért tettük idézőjelbe, mert egyáltalán nem akartak új vezetőt keresni, mivel már megvolt a jelöltjük, aki maga is háttér egyeztetéseket folytatott – közeli kollégájával együtt – hetekkel a pályázat kiírása előtt. Ezért is tudtuk egyebek mellett már a pályázat megjelenésének napján megírni elsőként: ki fogja azt megnyerni. Így is lett.

A manőveren nem csak a pécsi kulturális szféra pártatlan és mértéktartó része akadt ki, hanem mások is, köztük a város kulturális alpolgármestere is. Bognár Szilvia olyan kifakadást produkált élő egyenes adásban a városi közgyűlésről (beleszuszakolásról és politikáról), hogy utána nem sokkal be is lépett a DK-ba.

Voltak pillanatok, amikor a Pécsi Nemzeti Színház direktor-választását is hasonszőrű akciók kísérték, de ott végül győzött az, aki minden szempontból a legtöbb szavazatot kapta – házon belül és azon kívül is, ide értve az önkormányzat által kijelölt véleményezőket is.

Belvárosi bringastop

A fél város felszisszent a hírre, hogy a városvezetés azt tervezi: megtiltja a bringázást a belvárosban; pontosabban a belvárosi sétálóutcákban. Bár több kísérlet is történt ennek a polgármesteri bejelentésnek a kimagyarázására, ezekkel inkább csak olajat öntöttek a tűzre. Végül megfejtettük, hogy nagy valószínűség szerint pontatlanul és félreérthetően fogalmazott csak a polgármester; ám eközben a pécsiek kerékpárosokat leszállító közteresekről küldtek képeket, vagy posztoltak a közösségi oldalukra. A helyzet odáig fajult, hogy már közismert (nem jobboldali) politikai aktivisták is beszálltak az ügybe, bírálva a városvezetést – és a polgármester segítségére siető médiamunkásokat is. Erre tett pontot aztán egy igen jól sikerült fórum, ahol mindenki kibeszélhette magából az ügyet, béke és barátság uralkodott. Hogy azóta mi történt, arra egy későbbi cikkünkben visszatérünk.

Szexért önkormányzati lakás???

Noha ez nem a városvezetés direkt balhéja volt, azért illik ebbe a visszatekintésbe. Marginális ügynek látszott, végül több tízezren értesültek arról, hogy “számonkérő” körútra indult Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, aki Pécsre is eljutott. Itt egykori kollégáját, Fogarasi Gábor Jobbikos politikust próbálta kérdőre vonni a Városháza folyosóján, és egy megkérdőjelezhető hitelességű, de így is igen kínos hangfelvételtjátszott le neki. Ebben azzal vádolták meg az alpolgármesteri poszra is esélyes jobbikost, hogy szexért juttatott önkormányzati lakáshoz egy nőt. A pécsi politikus ezt követően nem sokkal egyszerűen faképnél hagyta Toroczkait és elsétált.

Pornózni küldték az igazságügyi minisztert

A polgármester főátvilágítója azt találta mondani, hogy inkább látná pornófilmben az ostoba Varga Juditot, mint ott, ahol van.

Az eddig sem volt titok, hogy a pécsi polgármester főátvilágítója nem igazán kedveli a jelenlegi kormányt és annak tagjait, ennek ugyanis jó sokszor hangot ad nyilvánosan. Ám a pornós posztját kissé túltolhatta, mert erre még Péterffy is azt mondta aztán, hogy „eszetlen”.

Igaz, akkor még messze voltunk az ereszcsatornán menekülő Szájer Józseftől, és a melegorgia hírétől. Innen nézve pedig már nem hat annyira durvának Bodnár Imre epés megjegyzése sem, mégha viccesnek nem is lehet nevezni.

Betlehem helyett kisvonat a Mindenki Karácsonyfája alatt

Egy napig tartott a népharag amiatt, mert megírtuk, hogy idén nem a Betlehem került a Mindenki Karácsonyfája alá, hanem egy tarkabarka – egyesek szerint szivárványos – kisvonat. Ezrek hördültek fel otthon és ragadtak billentyűzetet, és üzentek a városházára. Végül az önkormányzat közölte: csak azt vizsgálták, hogy nem jelent-e kockázatot a járványos időkben a betlehem, de megállapították, hogy nem jelent, ezért kitették végül azt is a kisvonat mellé.

Azt nem tudjuk, hogy azt a kisvonatot, amelyre fel is lehet ülni, állni – a betlehemet csak nézni lehet – meddig vizsgálták vajon, míg megállapították, hogy veszélytelen, de az tény, hogy abban előbb született felelős döntés, mivel előbb került ki napokkal.

Új alpolgármestert nevezett ki Péterffy Attila, akit korábban jogerősen elítéltek, majd a NAV eltiltotta

Őrült botrány tört ki miután Péterffy Attila egyszer csak bejelentette, hogy lesz egy harmadik alpolgármestere is: az MSZP-s Nyőgéri Lajos. Bár a polgármester szerint egyeztetett a döntés előtt a frakcióvezetőkkel, ők nem ezt állították, hanem azt: kész tények elé állították őket. Még a Mindenki Pécsért is nyilvános közleményben tiltakozott Péterffy döntése ellen, amit indokolatlannak és károsnak neveztek. A fidesz pedig egyenesen arról beszélt, hogy Péterffy intézményesíteni akarja a hazudozást. Nyőgéri Lajost ugyanis korábban jogerősen elítélték, amiért valótlanságokat terjesztett politikai ellenfeleiről. Emellett a NAV is eltiltotta évekre, mert akadt némi tartozása. Ez a meccs még nem teljesen lefutott, januárban – illetve a veszélyhelyzet végével – újra vissza fognak rá térni a baráti és ellenzéki pártok is – ígérték.

Grincs, avagy a karácsonyi fények lekapcsolása

Alaposan kiverte a biztosítékot Péterffy Attila azzal, hogy az iparűzési adó csökkentése miatt, tiltakozásul lekapcsoltatta a karácsonyi díszkivilágítást. Az ellenzék szerint dolgozni kellene végre a városért és döntéseket hozni, nem csak a közösségi oldalon „tetszelegni” és „sírni” állandóan, hogy mit miért nem képes megoldani a városvezető. Végül a pécsiek mécseseket hordtak a Széchenyi térre és gyújtottak meg, így próbálva visszacsempészni a fényt a sötétségbe.