„Arra kértem a Jóistent, dolgozva engedjen elmenni!” – Marika néni 85 esztendős, de még mindig egyedi táskákat fon csuhéból

Megkértem a Jóistent annak idején, engedje meg, hogy 80 éves koromig csinálhassam. De hát ezt átléptem öt éve – kezdte történetét a bajai asszony.

A 85 esztendős nyugdíjas éjjel-nappal fon, de akkor is előveszi a csuhét, ha egyedül érzi magát vagy épp nem tud aludni. A mások számára hasztalan hántás Marika néni legféltettebb kincse. Nem véletlenül, gyermekkorában szinte minden ebből készült.

– 1937-ben Csávoly községben születtem. Akkor még ezzel járt az egész falu általános iskolába. Én is meg szerettem volna tanulni, hogyan kell fonni. Így kerültem bele ennek a szeretetébe – mesélte Marika néni.

A csuhé egykor minden háznál kéznél volt

– Ez az, ami a kukoricacsövet borítja. Amikor megfosztották a csumájától, össze lehetett fonni és vízbe mártva lehetett vele dolgozni. Én még most is úgy csinálom, ahogy lánykoromban egy hét alatt megtanultam – mondta a 85 éves asszony, aki azt is elárulta, hogy menyasszonyi ruháját is a táskák eladásából fedezte magának. Erre pedig nagyon büszke is volt.

Két nap alatt megszilárdul a táska, toll- és kenyértartó

– Táskáim vannak több fazonban is, de én nem járok piacokra. Aki szeretne, eljön hozzám és vesz. Sokan mondják, hogy túl olcsó is vagyok, de hát én szeretetből csinálnom – mondta nevetve Marika néni, akinek egy percre sem állt le a keze.

„Nem akar az ember unatkozni, fiatalkoromban sem tudtam, most sem tudok”

Marika néni három gyermeket nevelt fel férjével. A „gyerekek” már felnőttek, sőt az unokák is. A csuhéfonást azonban egyelőre nem tudja átadni senkinek.

– Kértem a Jóistent, hogyha eddig csinálhattam, akkor így engedjen elmenni. Hogy ez legyen a kezemben. Hogy dolgozzak – zárta szavait Marika néni, aki rövid látogatásunk után már húzta is kabátját. Várták a nyugdíjasklubban.

Kreatív nyugdíjasokból Pécsett sincs hiány. Nemrég jártunk Pali bácsinál, akire szintén büszkék lehetünk!