Címlap Politika Lemondott Jak...

Lemondott Jakab Péter, mert nem tudnak vele együtt dolgozni

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jakab Pétert a választmány le akarta váltani, ezért inkább lemondott – jelentette be közösségi oldalán. Azt ígérte, marad a nép pártján.

Bejegyzésében azt írta: a Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választotta meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Az új elnökség a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítja számára a többséget, vagyis kivették a kezéből a Jobbik irányítását.

Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok.

írta.

Zárszóként annyit közölt: ha szükség lenne rá, szóljanak neki! Munkáját a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatja.

A közösségi oldalon sorban köszönnek el Jakabtól. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője például így:

Varga Judit igazságügyi miniszter pedig így: